„Zugíró vagyok” – Beszélgetés Mörk Leonórával

Mörk Leonóra legújabb, a Jaffa Kiadó gondozásában napvilágot látott regénye egy jelenben élő lány nyomozásán keresztül repíti az olvasót a 20. századi horgolt csipkekesztyűk, a biedermeier komódok, régi levelek, rajzok és fotók világába, s bepillantást enged két fiatal megható, világháborús borzalmakkal terhelt történetébe. A szerzővel ihletforrásokról, a humor és a családi titkok felderítésének fontosságáról beszélgettünk.

A porcelánlány a negyedik olyan regényed, amelynek a cselekménye Németországban játszódik. Honnan ez a vonzódás a germán helyszínekhez?

A papagájos ablak című regényemben már megpróbáltam utánajárni ennek. Szerintem minden ember életében vannak olyan helyszínek és tájak, ahova, ha elmegy, akkor úgy érzi, mintha már járt volna ott. Nekem Németország ilyen, ráadásul nagyon megihlet egy-egy kirándulás: A HellingerMadonnát a kochbergi kastély inspirálta, mely egy valóban létező gyönyörű reneszánsz épület, Goethe szerelmének, pontosabban annak férjének a tulajdonában állt. Ott járva felbukkant lelki szemeim előtt egy pár, ahogy kéz a kézben szaladnak a közeli tóhoz. Ekkor már tudtam, hogy beleszövöm őket a regénybe, már csak azt kellett kitalálnom, hogy milyenek legyenek a róluk mintázott karakterek. A porcelánlány egyik főszereplőnőjét, Lilit egy keleti-tenger partján szerzett élmény ihlette: az egyik ösvénynél megláttam egy lányt, ahogy letámasztja a biciklijét a rózsabokrok tövébe, leveszi a tornacipőjét, és beszalad a tengerbe.

Lili harmincnégy éves, gyógytornászként dolgozik egy budapesti szállodában. A környezetében mindenki azt gondolja, hogy az ő élete tökéletes.

Pedig neki is megvannak a maga problémái. A legnagyobb stresszforrás az életében a főnöke, aki folyton gyötri, ironikus megjegyzésekkel szívja el az energiáját. Köztudott, hogy a stressz megbetegíti a testet – Lili kap is egy nyugtalanító leleteredményt, ami jelzés lehet arra nézve, hogy ebből a fojtogató helyzetből ki kell lépnie.

Felettese el is küldi őt továbbképzésre Usedom szigetére, a napfényes Ahlbeckbe. Itt is jártál?

Természetesen. Újságíró vagyok, szeretem a saját szememmel látni, amiről írok.

Lilinek kapóra jön a „kiküldetés”, ugyanis a történet azzal kezdődik, hogy egy nap felfedez az egyik népszerű fotómegosztó közösségi oldalon egy régi udvarházról készült fotót, amely egy vörös téglás északnémet kastélyt ábrázol. Eszébe jut, hogy ugyanezt az épületet korábban már látta, méghozzá miskolci üknagymamája emlékkönyvében látta. Nyomozni kezd… Ez esetben is egy valóságban létező kastélyról van szó?

Igen, annyi különbséggel, hogy nem magánházként, hanem szállodaként működik. A szálloda tulajdonosa sokat mesélt róla, és információkkal szolgált arról a földalatti járatról is, amely sok száz évvel ezelőtt összekötötte a kastélyt a közeli kolostorral.

A porcelánlány-történet egy része a jelenben játszódik, a másik az első világháború éveibe, Miskolcra, az üknagymama Kammerer Julianna lánykorába kalauzolja az olvasót. Te is Miskolcon születtél, így hát adódik a kérdés: mennyi a fikció és mennyi az életrajzi elem a műben?

Egy író folyton jön-megy a világban, gyűjti az élményeket, aztán ezek az élmények, tapasztalatok és benyomások idővel leülepednek és egy adott pillanatban mozgósítódnak. Így van ez velem is. A porcelánlány csak csekély részben tartalmaz önéletrajzi elemeket, nagy része fikció, vagy olyan eseményeken alapul, amelyek nem velem történt meg.

Lili életében a művészet és a kultúra kardinális helyet foglal el, vagyis ha „nem jut könyvhöz és zenéhez, elvonási tüneteket produkál.” Nálad is van ilyen?

Hogy zene és olvasnivaló nélkül legyek, az nálam nem fordulhat elő, így szerencsére elvonási tüneteim sincsenek (nevet). Akkor szoktam olvasni, amikor mások tévét néznek, ugyanis a tévénézésről huszonöt évvel ezelőtt leszoktam, teljesen jól el vagyok nélküle. 

Írni is esténként szoktál?

Fotó: Diner Tamás
Fotó: Diner Tamás

Igen, illetve a szabadságom alatt. Ahogy az egyik kolléganőm szokta mondani, amolyan zugíró vagyok. A porcelánlány-történet alapja már két éve befészkelte magát a fejembe, néhány fejezete a tavaly nyári szabadságom alatt, egy türingiai evangélikus kolostorban született. Olyanoknak ajánlják ezt a helyet, akik valamiféle krízisen mennek át, vagy akik szakdolgozatot, könyvet írnak, egyszóval azoknak való, akik arra vágynak, hogy egy kicsit békén hagyják őket. Rendkívül pihentető volt az itt töltött idő, nagyokat sétáltam az erdőben, málnát, szamócát, ringlót szedtem, közben pedig írtam. Az első világháborús fejezeteket szó szerint megálmodtam: előttem volt a könyv, láttam magam előtt a fejezeteket, és olvastam a mondatokat. Miután felébredtem, már csak annyi volt a dolgom, hogy leírjam, amit álomban láttam.

Hátha egyszer a lottószámokkal is ekkora szerencséd lesz!

Azt nem hiszem (nevet).

Liliben és benned közös vonás, hogy mindketten élvezitek és értékelitek a természet apró ajándékait.

Gyerekkoromban sokat hordtak a szüleim a Bükkbe, nagyokat kirándultunk. Megfigyeltem, hogy ahogy telnek az évek, úgy vágyom egyre jobban el a stresszes a nagyvárosból a természetbe, mert fontosnak tartom, hogy néhány órára körülvegyen a csend, és befelé figyelhessek.

Szerinted milyen üzenettel gazdagodnak az olvasók az új regényed olvasása során?

Nem volt célom, hogy üzenjek, én „csupán” olyan dolgokról igyekszem írni, amik fontosak a számomra, és reménykedem abban, hogy ami nekem fontos, az másoknak is fontos lehet.  A legtöbb regényem – A porcelánlány is –  a női generációk közti kapcsolódási pontokkal is foglalkozik. Fiatalon nem nagyon törjük a fejünket azon, hogy hogyan éltek a nagyszüleink, vagy hogy milyen élményeket szereztek, holott a történeteik rendkívül izgalmasak és sok tanulságot tartalmaznak. Becsüljük meg, hogy nekünk, nőknek 2018-ban sokkal nagyobb döntési szabadságunk van, mint elődeinknek volt! – szerintem ez a regény egyik legfőbb sugallata.

Minden művedben jelen van az intellektuális humor. Lilinek az egyik fejezetben igencsak meggyűlik a baja az egészségüggyel – egy több tízezer forintba kerülő vizsgálat során ki-be tologatják az MR készülékben, amiről aztán még az is kiderül, hogy elromlott. Dühöngés helyett öniróniával (és irónival) üti el a procedúra élét.

Azt vallom, hogy az életet könnyebb úgy kibírni és menedzselni, ha tudsz nevetni a megpróbáltatásokon. Ez a bizonyos MR vizsgálat velem történt meg, ami annyira bizarr és dühítő volt, hogy Lilihez hasonlóan magam is úgy éreztem, muszáj humorral kezelnem a szituációt.

Az újságírói tapasztalataid hogyan tudnak segíteni a regényeid megírásában?

Mint azt előbb említettem, igyekszem mindennek nagyon utánanézni, utánajárni. A munkám során sok helyre eljuthatok újságíróként és szerezhetek életre szóló élményeket. Az utolérhetetlen Mr. Yorke című első regényem egyik jelenete például a párizsi Ritz Hotelben játszódik, de volt részem helikoptertúrában is a Grand Canyonnál. A Hellinger-Madonna főszereplője egy restaurátorként dolgozó fiatal lány – a hitelesség megteremtése szempontjából fontos volt, hogy tudjam, mi fán terem ez a szakma. Egy ismerősöm segítségével eljutottam a Magyar Nemzeti Galéria főrestaurátoráig, aki készséggel állt a rendelkezésemre, lelkesen beszélt a munkájáról, és megmutatta a munkaeszközöket is. A porcelánlány-történet arra sarkallt, hogy információt gyűjtsek az 1910-es évek öltözködési szokásairól, ezért kutatási engedélyt kértem a Kiscelli Múzeumtól. A textilgyűjtemény vezetője fél délelőttön keresztül gardírozott, sorra mutatta meg a szebbnél szebb vászon- és selyemruhákat, a bőrcipőket és a regényben szereplő horgolt csipkekesztyűt is.

A regényírás mellett műfordítóként dolgozol, ráadásul az Elle nemzetközi női magazin magyar kiadásának vezető szerkesztője is vagy. Könnyen ki tudod kapcsolni az agyad, vagy az a típus vagy, aki még a szabadsága alatt is folyton ötletel?

Vámos Miklós  nemrégiben egy Szegő Andrásnak adott interjújában úgy fogalmazott: „folyamatos álomvilágban élek”. Én is ezt érzem. Egy grafológus egyszer azt mondta, olyan típus vagyok, akinek folyton jár az agya. Óriási szerencsém van, hogy olyasmit csinálhatok, amit élvezek, és nagyszerű dolog érezni, hogy van értelme annak, amit csinálok.

 

 

Mörk Leonóra : A porcelánlány

Egy fotóalbum, egy emlékkönyv és egy biedermeier komód – ennyi jut Lilinek a családi hagyatékból. Az örökség mégis meglepetéssel szolgál: amikor a lány felfedez az interneten egy régi udvarházról készült fotót, rájön, hogy az épület nem véletlenül ismerős neki, a századfordulós emlékkönyvben találkozott vele. De hogy került egy északnémet kastély képe 1914-ben egy miskolci polgárlány emlékkönyvébe?

Lili nyomozni kezd, a megfejtéshez azonban csak akkor jut közelebb, amikor a munkahelyéről egy távoli, keleti-tengeri szigetre küldik. Ott akad rá a vörös téglás udvarházra, és váratlan segítőtársra lel a romos épület új gazdájában. Amikor kinyitják a kastély padlásán talált, első világháborús katonaládát, izgalmas utazásra indulnak a múltba. A régi levelek, rajzok és fotók két fiatal megható és fájdalmas történetét mesélik el, akik száz évvel korábban szerettek egymásba. Az első világháború miatt azonban búcsút kellett mondaniuk egymásnak. Vajon találkoztak-e még valaha?

Lili egyre mélyebbre merül a régmúlt emlékeibe, és közben nemcsak az üknagymamája, hanem a saját élete sorsfordító kérdéseire is választ kell találnia. Meddig élhet úgy, hogy nem vesz tudomást azokról a körülményekről, amelyek megbetegítik? Választhat-e másik utat?

 

 

 

 

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

VNTR Graphic Studio
Kreatív dekorációk, logók, faégetéses portrék készítése professzionális színvonalon
06 30 659 2808
https://www.facebook.com/vntrart
VNTR Graphic Studio

Hasonló cikkek