Zeneszerzők ízekre szedve – Beszélgetés Rákász Gergellyel

Az étkezés és az étel az emberiség történetében nem csupán a létfenntartás alappillére – mindig fontos volt közösség-összetartó ereje és a lélekre kifejtett hatása, nem csoda, hogy az étkezésre egyfajta örömforrásként tekintünk. Mozart, Rossini, Mahler és Wagner éppúgy tisztában volt ezzel, mint Stravinsky vagy Puccini, sőt, némelyikük még a konyhában is szívesen kipróbálta magát. Hogy milyen fogásoknak voltak képtelenek ellenállni a zeneszerző géniuszok, milyen meghökkentő étkezési szokásaik voltak, s ezek hagytak-e valamiféle lenyomatot a műveiken, arról Rákász Gergely koncertorgonistával beszélgettünk, aki – saját bevallása szerint – maga is él-hal a finom falatokért.

Gioachino Antonio Rossini – akit szerintem bátran nevezhetünk kora Jamie Oliverjének is – sokszor hangoztatta: „a gyomor a legnagyobb karmester”. Igaz a legenda, miszerint a 19. századi zeneszerző legalább olyan jó érzékkel komponált ételeket, mint operákat?

Rossini zenei tehetségénél valóban csak gasztronómiai érzéke volt nagyobb. Rendkívül sikeres volt, elképesztő tempóban dolgozott, s volt olyan év, amikor három operát is írt. Harminchét éves korára akkora vagyont halmozott fel, hogy megengedhette magának azt a luxust, hogy visszavonuljon – innentől az evésnek és főzésnek élt, nagy lakomákat rendezett párizsi villájában. Kedvenc étele volt a pulyka szarvasgombával töltve. Bélszín, nyelvhal filé, buggyantott tojás Rossini módra, csirke alla Rossini – csak néhány azon specialitások közül, melyek a nevét viselik.

Elkészítetted már valamelyiket?

A Rossini-tojást. Nem kell más hozzá, csak jó zsíros tejföl, melyet eloszlatunk egy tepsi alján, vizes kanállal mélyedést alakítunk ki benne, erre ütjük a tojásokat, és mehet is az egész az előmelegített sütőbe. Ha megsült, ízlés szerint ízesíthetjük fűszerekkel, zöldségekkel, sajttal, de mivel én húsimádó vagyok, inkább kolbásszal vagy sonkával bolondítom meg. Egyébként Rossini saját bevallása szerint életében háromszor sírt: amikor az első operája megbukott, aztán amikor Paganinit hallotta hegedülni, végül amikor egy piknikre vitorláztak, és látta  szarvasgombával töltött pulykáját a vízbe esni a fedélzetről. „Enni, szeretni, énekelni, emészteni – valójában ez a négy felvonása az élet című vígoperának. És úgy múlnak el, mint buborékok a pezsgőből. Ha valaki úgy hagyja múlni, hogy nem élvezte, az komplett bolond!” – mondogatta.

Igencsak nagy a kontraszt Rossini ízekben, színekben gazdag étrendje és Erik Satie francia zeneszerző és zongorista táplálkozási szokásai között, nemde?

Satie excentrikus, monokromatikus életet élt; szürke öltönyök, fehér ételek határozták meg a mindennapjait. Tizenkét egyforma szürke öltönye volt, s csak akkor kezdte hordani a másodikat, mikor az első elszakadt, a harmadikat pedig akkor, amikor a másodikat már ronggyá hordta, és így tovább. Étrendjét kizárólag fehér élelmiszerekből állította össze: tojást, cukrot, állati zsiradékot, sót, kókuszt, rizst, fehér répát, tésztákat, fehér sajtokat, fehér halat és – talán ez a legmeghökkentőbb – aprított csontokat fogyasztott.

Halála után barátai több mint száz esernyőt találtak egyszobás apartmanjában, zongorájában a húrok közé papírcsíkok voltak befűzve, néhányon a következő felirat volt olvasható: „a nevem Erik Satie, mint mindenki másnak.” Ezek fényében nem csodálkozhatunk azon, hogy zenéjét gyakran jellemzik a monotonitásra írt variációk. Két zongorasorozatát, a Gymnopédie-ket vagy a Gnossienne-ket hallgatva a színes, zajos, izgalmas világban élő embernek olyan érzése támadhat, mintha a zeneszerző zenéje egy misztikus Satie-univerzumból, a fátyolon túlról szűrődne át és férkőzne a befogadó lelkéhez-füléhez. Ezen a ponton szeretném leszögezni: noha most olyan, már-már bulváros oldalról vizsgáljuk a zeneszerzőket, ami sokak számára érdekes lehet, fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy mégiscsak azért tiszteljük őket, amit hátrahagytak az utókornak.

 

Ahogy a mai sztárok hírneve nő, úgy lesznek egyre elképesztőbb igényeik. Fellépés előtt rendszerint meghökkentő, extrém kívánságokkal állnak elő. Volt erre példa a néhai zeneszerzők körében is?

Stravinsky biztosan méhpempős mézet kért volna az öltözőjébe. Ha kifogyott belőle az utazásai alatt, rettentően kétségbe esett. Amikor Rachmanyinov hallotta őt egy Los Angeles-i partin panaszkodni arról, hogy kifogyott a készlete, szerzett neki egy üveggel. Szép gesztus volt ez a részéről, már csak azért is, mert Stravinsky soha egy jó szót nem mondott a műveiről, őt magát pedig hat és fél láb magas mogorvaságnak nevezte. Wagner bizonyára semmi állati eredetű fogást nem tűrt volna meg, ugyanis többször találkozott az állati szenvedéssel. Ő maga egy vadászat alkalmával megsebesített egy nyulat. Innentől kezdve a vegetáriánus életmód híve lett, noha második felesége, Cosima egyszer azt írta, hogy a zeneszerző csak elvben vegetáriánus, de a gyakorlatban sem az egészsége, sem az orvosa nem engedi meg, hogy az legyen.

A húsmentes életmód közös pont Wagner és Mahler életében.

Valóban, Mahler fiatalon nemcsak Wagner zenéje, de vegetáriánussága hatása alatt is állt.  Mikor karmesterként dolgozott, egy este csatlakozott az énekeseihez egy fogadóban. Mindenki sörözött, borozott, ő csak vizet kért. Az énekesek falták a finomabbnál finomabb húsételeket, ő spenótot és almát fogyasztott. Mentségére legyen mondva, hogy rajongott a sárgabarackos gombócért (Marillenknödel). Amikor egy barátjáról megtudta, hogy az nem igazán kedveli, felkiáltott: „Micsoda?! Egy bécsi, akinek a sárgabarackos gombóc nem jelent semmit? Most azonnal velem jössz, Justinak, a testvéremnek van egy remek receptje, meg kell kóstolnod! Aztán meglátjuk utána tudsz-e még indifferens maradni.”

Az étkezési szokások hagytak valamiféle nyomot a zeneszerzők művein?

Chopin kedvenc étele például a lengyel zrazy (dinsztelt marhahústekercs) volt, zenéjét is áthatotta a nemzetisége. A zrazy tölteléke tojástól kezdve a zöldségekig szinte bármi lehet. Tulajdonképpen a lengyel népzenei formákba (mazurka, polonéz) csavarta be a klasszikus elődök – Bach, Beethoven, Schubert – örökségét, ínycsiklandozó új fogást adva a művészet konyhájának.

Puccini milánói diákként gyakran le volt égve, leveleiben így mesélt anyjának: „Azokon a délutánokon, amikor van pénzem, elmegyek a kávézóba, de sokszor nem tudok menni, mert a puncs 40 cent. Nem éhezem, megtömöm a hasam híg minestronéval”. Ezt tudva, nem csoda, hogy négyfelvonásos operája, a Bohémélet számos ínycsiklandó ételt vonultat fel. Mire Torre del Lagoban élt, már vagyonos ember volt, megalakította a bohém klubot, gyakran főzött a barátainak angolnás tésztát, vagy sütött fácánt, esetleg foglyot. Utóbbiakat ő maga lőtte a tó mellett.

Mozart a májgombócot szerette savanyú káposztával. Bővérű osztrák volt, aki könnyedén legyűrte a barokk és klasszikus korban szokásos levesből, kenyérből, két húsos főfogásból, desszertből és negyed liter borból, zöldségekből álló ebédet – izgalmas belegondolni, hogy a mai könnyed előadások a zenéjéből mennyire állnak közel a személyiségéhez. Ráadásul apjának írt leveleiből tudjuk, hogy imádta a Párizsi szimfóniájának azt az előadását, ahol megduplázták a zenekart (negyven hegedű, dupla fúvósok, tíz brácsa, tíz bőgő, nyolc cselló, hat fagott játszott).

 

Az Eating and Weight Disorders című brit tudományos lapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a muzsikusok életében fokozottabban fordulnak elő táplálkozási zavarok. Szerinted összefügghet ez a fokozott perfekcionizmussal?

Biztos vagyok benne. Én is perfekcionista vagyok, sőt, munkamániás, de szerencsére nincsenek táplálkozási zavaraim, de tény, hogy egy előadóművészen óriási a nyomás, hiszen minden este meg kell teremtenie a csodát a színpadon. Több száz ember előtt orgonálok, a maximumot kell kihoznom magamból. Ez ego és hit nélkül nem működik. Minden fellépéskor hinnem kell önmagamban, hitelesen kell képviselem azt, amit át kívánok adni a közönségnek, át kell szűrnöm önmagamon az egyes műveket, hogy a hallgató rajtam keresztül férkőzhessen közel Mozarthoz, Bachhoz vagy épp Ravelhez. Ez az attitűd egy zeneszerzőnél nagyobb mértékben van jelen – ő az alkotásában a testén kívülre helyezi lelkének egy darabját. Amikor ezt az erős hitet és egót egy művész ráereszti a társadalomra vagy a szeretteire, könnyen rásütik, hogy egoista, vagy hogy arrogáns. És valóban! De hát hogyan is állhatna úgy színpadra, ha nem lenne száz százalékig biztos abban, hogy amit közvetíteni kíván, abban kiemelkedő. Az érzékeny közönség ezt érti, és talán elnézi nekünk. De nap mint nap vele élni, a szeretteimtől tudom, hogy nagyon nehéz. 

fotó: Rózsa Erika
fotó: Rózsa Erika
Visszakanyarodva a gasztronómiához… Te mennyire vagy gourmand? Van kedvenc ételed?

Imádom a sajtokat, főleg húsok vagy bor mellé fogyasztok belőlük előszeretettel. A családom néha méltatlankodik, amikor telepakolom a bevásárló kosaramat mindenféle finomsággal, de hát nem arra való az élet, hogy megegyük, megigyuk és éljük?

Vérbeli epikureus vagy.

Vállalom, hogy az érzelmeket és az élvezetet fontosnak tartom, de a szellem, a lélek és a test edzését is. “Ismerd meg önmagad”– írták a Delphoi jósda bejárata fölé. Ha ez sikerül, az egész élet derűssé és könnyen élhetővé válik. Én tudom, mi tesz boldoggá. Szeretem az életem olyannak, amilyen, élvezem minden lehetőségét és kihívását, könnyedén tudok élni azzal amim van, és azzal a gondolattal is, hogy nagyon valószínű, hogy soha nem fogok akkora jachtot venni, mint Roman Abramovich. 

Manapság elképesztő mennyiségű táplálkozással kapcsolatos információ zúdul az emberekre. A média- és marketingüzenetek nagymértékben torzítják és zavarják össze az evéssel kapcsolatos információinkat. Könnyedén kiigazodsz ebben az útvesztőben és a különféle étkezési trendekben?

Időnként én is a marketingipar rabszolgájává válok – egy jó szlogen, egy csábító plakát rám is hatással tud lenni. A trendeket azonban nem követem, mert megfigyeltem, hogy mindegyik kérészéletű. Ma épp a paleo a divat, holnap majd jön egy újabb őrület. Én „csak” enni szeretek. Teljesen mindegy, hogy egy fogást vegetáriánus módon készítenek el, hogy édesanyám főz nekem, vagy, hogy Erdélyben eszek egy fatányérost – a lényeg, hogy finom legyen, bőséges, és készüljön szeretettel.

Több infó Rákász Gergelyről és koncertjeiről:

http://www.rakaszgergely.hu

https://www.facebook.com/rakaszgergely/

Kiemelt kép, fotók: Rózsa Erika

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek