Több mint kétszáz krimi közül választhat a zsűri – Sikeres volt a Prae Kiadó pályázata

A Prae Kiadó 2020. március 6-án pályázatot hirdetett magas színvonalú krimik (novellák és regények) írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat sikere nyomán a pályázat célja a hazai krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése.

A kiadó folytatja a 2017-ben megkezdett szisztematikus munkáját, melytől a kortárs magyar detektív- és bűnregény műfajának megújítását várja, és amellyel annak rétegzettebbé tételét tűzte ki célul. Az azóta eltelt időben négy regény látott napvilágot, Molnár T. Eszter Szabadesés, Mészöly Ágnes Rókabérc, haláltúra, Cserháti Éva A Sellő titka, valamint Pintér Tibor A harmónia tébolya című művei, és előkészületben van az eddig gyerekek számára író Kertész Erzsi könyve, mely idén ősszel jelenik meg.

A mostani pályázaton novellákkal és regényekkel lehetett indulni. A pályázók közt szép számmal vannak a honi irodalmi, művészeti szcéna ismert szerzői és a pályájuk elején állók. A kiadó munkatársai a beérkező anyagok alapján előzsűrizik a pályaműveket, és bekérik a legjobb írások teljes kéziratát. Az elbírálás második körében a háromtagú szakmai zsűri, a Krimi Ma sorozat szerzői és a kiadó munkatársai véleményezik a beérkezett kéziratokat.

Eredményhirdetés a novellák esetén várhatóan 2020. július 31-én lesz, és a regénypályázat második fordulója is ekkor indul.

A számok tükrében

Pályázók száma: 187
Összes beküldött mű: 211
Regénypályázat: 107
Novellapályázat: 104
Közös művek: 3
Egy művel pályázók: 162
Több művel pályázók: 22
Mindkét kategóriában pályázók: 13
Női pályázók: 89
Férfi pályázók: 97

Ide kattintva érhető el a pályázati felhívás

Tovább a Prae oldalárapraelogo

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

VNTR Graphic Studio
Kreatív dekorációk, logók, faégetéses portrék készítése professzionális színvonalon
06 30 659 2808
https://www.facebook.com/vntrart
VNTR Graphic Studio

Hasonló cikkek