Tóth János varázslatos világa képekben

Korábban már hírt adtunk arról, hogy az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója, a Tóth János című 52 részből álló, epizódonként 26 perces sorozat 2017. március 9-től csütörtök esténként 20.30-tól lesz látható a Duna Televízión. Ezúttal a sorozat sajtónyilvános forgatásán jártunk, a címszereplőt alakító Mucsi Zoltán vezetésével bekukucskáltunk a kulisszák mögé, és Bozó

A mennyiség és minőség konfliktusa – Eric Assous: Mesterhármas

Tagadhatatlan, hogy sok házasság meginog a „drágám, ugye nem felejtettél el paradicsomot venni az ebédhez?” jellegű informálódások után, de mi történik, ha párunk a még az ennél is súlyosabb „te hányszor csaltál meg engem az elmúlt években?” kérdésre vár feleletet? A Rózsavölgyi Szalonban február 9-én bemutatott Mesterhármas című darab erre

Március 9-től látható a Tóth János

Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója, a Tóth János című 52 részből álló, epizódonként 26 perces sorozat 2017. március 9-től hetente csütörtök esténként 20.30-tól lesz látható a Duna Televízión.Az új sorozatban a korábban az M1, majd a Duna Televízió műsorán évek óta sikerrel futó Munkaügyekből jól ismert Tóth

Mesterhármas a Rózsavölgyi Szalonban

Mindig kockázatos, mondhatni ellenjavallt bizalmasként tekinteni a házastársunkra. Az őszinteség, mint a harmonikus párkapcsolat alapja, hiú ábránd. Vegyük például Jeanne-t és Maxime-ot. Jó pár évnyi boldog házasság után úgy döntenek, hogy bevallanak egymásnak néhány félrelépést. Ez azonban gyötrő kételyekhez, kínzó vádaskodáshoz és elviselhetetlen féltékenykedéshez vezet. Nincsen hazugság következmény nélkül, nincsen