Semmi más nem számít, csak a szerelem – Edvin Marton

Azt hiszem, hogy az én hivatásom ezen a bolygón az, hogy az embereknek örömöt okozzak. Szeretem elrepíteni a közönséget egy általam ismert másik világba, oda, ahol a szeretet, a szerelem és a virtuozitás találkozik” – vallja Edvin Marton, aki új albumának, a Rock Symphony-nak legnagyobb slágereit izgalmas crossover koncertshow keretében április 17-én mutatta be a Budapesti Kongresszusi Központban. A művész-zeneszerzővel rockról, életszeretetről, kiégésről és hegedűművészekkel kapcsolatos sztereotípiákról is beszélgettünk.

Emlékszik még, hogy pontosan mikor lobbantotta lángra a szívét a hegedű?

Őszintén szólva előbb lobbantotta lángra a szívemet egy lány, mint a hegedű. Óvodás koromban szerelmes lettem egy csoporttársnőbe és a fejembe vettem, hogy születésnapján meglepem valami nagyon különlegessel. Édesanyám azt javasolta, hogy hegedű-szerenád legyen a meglepetés. Ehhez először meg kellett tanulnom játszani a hangszeren, de mivel szüleim hegedűtanárok, jó képzésben részesültem. A kislánynak végül a Süss fel napot adtam elő, amit ő egy puszival honorált. Óriási sikerélményem volt, nagyon boldog és büszke voltam, és azt gondoltam, ha a zenével ennyire könnyű hódítani és ilyen nagy örömöt okoz nekem, akkor életem végéig hegedülni szeretnék.

Legújabb albuma, a Rock Symphony Los Angelesben, Miamiban, Tokióban és Budapesten is készült, tizenkét új szerzemény található rajta. Miben más ez, mint a korábbiak?

Nagyon igényes anyagot szerettem volna kiadni a kezeim közül – több, mint három évig írtam a számokat. Az album háromnegyed része valóban Amerikában készült, a lemezen szereplő Malibu Sunset és a Majestic például akkor születtek, amikor a családommal a parton pihentünk, etettük a sirályokat és néztük a naplementét. Ezekből az élményekből építkeztem, ezek a pillanatok inspiráltak. Kínában is turnéztam, és amikor időm engedte, ellátogattam a kínai nagy falhoz. Ott, döntöttem el: szeretnék még visszatérni és videót forgatni, hogy zenében örökítsem meg azt, ahogyan ez a grandiózus építmény hatott rám.

Egy efféle projekt kivitelezése, feltételezem, nem kis szervezést igényelt.

Hat hónapot vártunk az engedélyre, húsz kilométernyi szakaszt zárattunk le, de elkészült a videó, amelyet az április 17-i lemezbemutató koncerten kivetítőkön láthatott a közönség a Budapesti Kongresszusi Központban.

Nem csupán a családdal eltöltött élményekből, hanem QueenbőlMetallicából és Coldplayből is táplálkozott. Milyen megfontolásból fordult a legendás együttesek dalai felé?

A kedvenc rock és heavy metal zenekaraimról van szó. Rajongok Freddie Mercury dalaiért, tőle a Bohemian Rhapsody-t dolgoztuk fel, a Coldplaytől pedig a Clocks-ot, de nagyon szeretem a Metallica Nothing Else Matters számát is, hiszen ez egy gyönyörű, szerelmeseknek szóló szám. Illik hozzám, ugyanis vallom, hogy semmi más nem számít, csak a szerelem.

A dallamokat ezúttal is a több millió dollárt érő Stradivarius hegedűjéből csalta elő.

 A Violin Assets német bázisú cég 2014-ben ajándékozta nekem használatra azt az “ex-Leopold Auer” megnevezésű, 1899-es Stradivariust, amelyen játszom.

EdvinMarton9275

Ha egy laikusnak kellene elmagyaráznia, hogy mitől jó egy hegedű, mit mondana?

Ha valaki szólistaként lép színpadra, a legfontosabb az, hogy a hangszer erőteljes hanggal és terjedelemmel bírjon. Hogy e kettő teljesül-e, az számos tényező függvénye, többek között számít a fa anyaga, illetve a lakkozás is. Minden hegedűművész álma, hogy olyan hangszeren játszhasson, ami átütő erejű, amelyből az előcsalt hangok képesek átjárni még a legnagyobb koncerttermeket is.

Show-elemekkel gazdagon fűszerezett produkciókat szokhattunk meg öntől. A lemezbemutató koncerten milyen extra produkcióval és látvánnyal kedveskedett a nagyérdeműnek?

Kozmér Alexandra, az Operaház prímabalerinája emelte az est fényét. Mivel a szamba táncosoknak sikerült otthon felejteniük a fellépőruháikat, nem hagytuk jóvá a színpadi jelenlétüket. A LED falakon folyamatosan klipek forogtak, olyanok, melyeket Miamiban, Moszkvában, Hollywoodban, Sanghajban, Tokióban készítettük. A látvány és a muzsika ezúttal is ízléses elegyet alkotott.

Lezser elegancia, jellegzetes frizura, rockerekre jellemző energia – mindez előadói karakterének a logója lett. Az emberek többségének a fejében egy ennél visszafogottabb kép él a hegedűművészekről.

Van egy történetem, ami úgy gondolom, jól példázza, hogy milyen sztereotípiák élnek az emberek fejében a hegedűművészekről: mikor Miamiban léptem fel, az ottani szervező egy másik város koncertszervezőjével beszélgetett. Kérdezte tőle, hogy milyen koncerttel készülnek aznap estére. Az illetékes elmondta, hogy egy hegedűművész lép fel náluk, mire a szervezőnk döbbenten kérdezte: Hegedűművész?! És adtatok rá jegyet?

Mintha a zongoristákkal kapcsolatban kevesebb lenne a sztereotípia.

Talán mert a zongorának sikerült jobban beépülnie a rock zenébe. A hegedű akusztikus hangszer, persze, létezik az elektronikus hegedű, de az nem az én világom. Ha jó crossover előadóművész akarsz lenni, elképesztően alapos klasszikus műveltséggel kell rendelkezned, az összes létező technikát el kell sajátítanod. A legmagasabb szintre kell fejleszteni az alapokat ahhoz, hogy biztonsággal átléphess a crossover világba. Sokáig a legnehezebb darabokat játszottam el a világ számos pontján, imádom Mendelssohnt, Csajkovszkijt, de zeneszerzőként mindig vágytam arra, hogy saját, egyedi zenét teremtsek. Olyat, ami engem jellemez, az én szüleményem.

EdvinMarton9131

Erre volt jó a New York-i tapasztalat, itt ismerkedett meg a crossover stílussal.

Igen, ráadásul New York-i tanulmányaim során egy DJ volt a szobatársam, ő vitt bele az elektronikus zene világába, ekkor kóstoltam bele az akkoriban mainak mondott zenei stílusokba. A klasszikus zene kicsit olyan, mint a balett – burokban élsz általa, nincs időd arra, hogy új dologra légy nyitott. Nekem New Yorkban – zenei értelemben véve – kinyílt a világ, rátaláltam a saját hangomra. Tudomásul kellett vennem, hogy életünk folyamatosan változik, új trendek, hangszerek és zenei stílusok bukkannak fel. Kortárs szerzőként teljesen természetesnek tartom azt, hogy ötvözzem napjaink zenéjét a klasszikus romantikával és a virtuozitásommal.

Amibe eddig belefogott, rendszerint sikerre vitte. Ön szerint melyek azok a tulajdonságai, amelyeknek megléte által az élete így alakulhatott?

Én is sokszor rácsodálkozom a pályára, amit bejártam. Az az igazság, hogy én nagyon szeretem az embereket. Tisztelem és szeretem őket minden jó és rossz tulajdonságukkal együtt. Az idegenekkel is könnyedén megtalálom a hangot. Erős életkedv mozgat, élvezem, hogy létezem. A pontosságra törekszem, amit megígérek, betartom. A rutin, a nyelvtudás, a céltudatosság, az egyediség, a külföldi képzések mind hozzájárultak ahhoz, hogy teljesítményem legjavát nyújtsam a színpadon. Sokszor tettem magasra a lécet, mindig olyan dolgokat akartam kipróbálni, amilyeneket előttem még soha senki.

Gyermekkora óta hegedűvel kel és fekszik, külföldi turnéi során tombolva ünnepli a közönség, ráadásul a Sport Emmy-díjat is bezsebelte. Bizonyára mind szellemileg, mind pedig fizikailag erőteljesen igénybe veszi az út, amelyen öt éves korában elindult, mégis csillogó szemmel mesél a hivatásáról. Hogyan lehet az előadóművészi pályát úgy csinálni, hogy az ember ne égjen ki?

Azt hiszem, hogy az én hivatásom ezen a bolygón az, hogy az embereknek örömöt okozzak. A mottóm a szeretet és az önzetlenség. Minden koncertemen az a cél vezérel, hogy másfél- két órára elfeledtessem az emberekkel a gondjaikat, hogy boldog pillanatokat okozzak a lelkeknek. Szeretem elrepíteni a közönséget egy általam ismert másik világba, oda, ahol a szeretet, a szerelem és a virtuozitás találkozik.

Milyen nagy dobásra készül a közeljövőben?

A sors összehozott a monaco-i Cirque de Monte Carlo társulattal. Közösen készülünk tető alá hozni a Diótörőt a Papp László Sportarénában idén decemberben. A balett és a cirkusz elemeivel fűszerezett, crossover jellegű, igencsak látványos, rendhagyó produkcióra számíthat a közönség. A koreográfiát egy többszörös bajnok jégkorcsolyázó Yannick Bonheur készíti majd.

Fotók: www.martonentertainment.com

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek