Richard Laniepce és Asli Doğan – Isztambuli Hatosfogat az A38-on

 

„Minden alkalommal ugyanolyan hatalmasat bulizunk, mint az első fellépésünkön” – árulta el Richard Laniepce, a Kolektif Istanbul alapítója. A tíz éve alakult együttes Törökország egyik legfontosabb világzenei exportcikke, mely zenéjében az anatóliai és balkáni hagyományokat ötvözi. A Yunus Emre Enstitüsü Budapesti Török Kulturális Központ meghívására Magyarországra érkezett együttes két kulcsemberével, Richard Laniepcevel és Asli Doğannal beszélgettünk.

Hogyan lett egy francia zenész az alapítója egy balkáni zenét játszó török zenekarnak? 

Richard Laniepce: A szakmám vitt Törökországba. Otthon, Franciaországban hangszerkészítéssel foglalkoztam, de mindig érdekelt más népek zenei kultúrája és hangszerei is. Amikor Franciaországból 1997-ben elindultam a Balkánra, az volt az elődleges célom, hogy megismerjem és gyűjtsem az egyes népek által használt zenei eszközöket. Romániában és Bulgáriában a folklórt kutattam, a dalokat rögzítettem.

A duda érdekelt a legjobban. Bretonban, ahonnan származom, óriási hagyománya van. Bevallom, sokáig abban a tudatban éltem, hogy csak nálunk, franciáknál és a skótoknál ismert. Isztambulba 2000-ben jutottam el, ott szembesültem vele, hogy a tézisem hibás, a hangszer ott is rendkívül népszerű. Amikor először tapasztaltam meg, hogyan játszanak rajta Törökországban, elhatároztam, hogy jobban elmélyedek a török-balkáni népzene hagyományaiban. Eredetileg csupán néhány hónapot terveztem a török fővárosban maradni.

Asli Doğan: De 2001-ben megismerkedett velem…

kol1

R.L.: … igen, Asli volt segítségemre a tolmácsolásban, mindenhova elkísért. Közös volt bennünk a népzene iránti kíváncsiság. Egy idő után híres helyi zenészektől vettem órákat, és mialatt fejlődtem, jött az ötlet: miért ne alapíthatnék saját zenekart Aslival.

A tolmácsolás és a ZENE szeretete olyannyira összekovácsolta kettejüket, hogy Isztambulban maradt…

R.L.: Igen, időközben jutott időm a házasságra is Aslival, és Törökországban telepedtem le. Első albumunk, a Bankanatolia 2005-ben készült el, ami a zenei múltunk nyolc évének az emlékkönyve. Ekkor még huszonegyen dolgoztunk rajta, azok a dalok kerültek rá, amelyeket a balkáni országokban gyűjtöttem, és amelyeket ismert török zenészekkel már játszottam együtt.

A.D.: Amikor 2008-ban felkértek bennünket arra, hogy adjunk koncertet, nem kis fejtörést okozott, hogyan is álljunk színpadra rajtunk kívül még tizenkilenc taggal. Létszámleépítés – erre a döntésre jutottunk Richarddal, a létszámot hatra redukáltuk. Így már kényelmesebben fértünk el a színpadon, s ebből a szextettből nőtt ki a mostanra már tíz éve Kolektif Istanbul néven ismert zenekar.

Zenéjükben az anatóliai és a balkán kultúra találkozik. Miben áll az autentikus török-balkáni népzene varázsa, és hogyan tükröződik a zenéjükben a modernizálás?

R.L.: Ebből az egyvelegből rendkívül dinamikus, élettel teli és sokszínű zenei ötvözet jön létre. Ilyen multikultúrát és sokszínűséget akkor lát az ember, ha Isztambulba látogat. Az általunk játszott dalok éppúgy megállják a helyüket a színpadon, mint lagziban vagy rendezvényeken.

A.D.: A Richard által említett sokszínűség abból is fakad, hogy csapatunk két tagja bolgár származású – az ő hagyományaikat is beágyaztuk a dalainkba. Bolgár fúvós hangszerek, balkán rezesek találkoznak Kisázsia ütőseivel és keleti hatásaival. Szuzafonosunk (öblös tölcsérű, főleg katonazenekarokban, lagzikon kedvelt basszustuba) az Isztambuli Állami Operában játszik klasszikus zenét, dobosunk pedig jazzel színesíti a repertoárt.

A modernizálás sosem volt előre eldöntött dolog, az újításainknak mindig a saját egyéniségünk, sokféleségünk adott utat.

kol2

Milyen zenei stílusirányzatok vagy művészek hatottak az együttes zenéjére?

A.D.: Selim Sesler, török klarinétos nagy hatást gyakorolt ránk, volt szerencsénk már vele együtt játszani. Habár a csapatban mindenki más-más kulturális-zenei indíttatással bír, a Former’s Market nevű norvég formáció olyan közös pont, aminek a zenéje mindannyiunk ízlésére hatással volt.

Mekkora teret kap a zenéjükben az improvizáció?

R.L.: Az improvizáció elsősorban a koncertjeinken tölt be meghatározó szerepet. Megvannak az alapszámok, de van úgy, hogy míg az albumon egy dal három perces, a koncerten azt – épp az improvizáció miatt – tíz percig játsszuk. Minden számunkat jellemzi ez a színpadon.

Eddig három albumot készítettek: a már említett Balkanatoliát (2006), a Krivotot (2008) és a tavaly megjelent Kerevetet. Milyen kritériumok mentén választják ki a lemezre kerülő számokat?

R.L.: Az első album nagyon különbözik a másik kettőtől. A Bankanatolia esetében a Nyugat-Törökországban és Balkánon összegyűjtött folklórra támaszkodtunk, s ügyeltünk arra, hogy a tradicionális népzene tisztán, önmaga valóságában, minden különösebb újítás nélkül tükröződjön vissza. Később fontos lett az is, hogy a saját szűrőnkön, a Kolektif Istanbulra jellemzően mutassuk be a török-balkáni autentikus népzenét.

Yunus Emre Enstitüsü Budapesti Török Kulturális Központmeghívására léptek fel június 27-én az A38 Hajón. Tartogattak meglepetést is.

R.L.: Ez az este két szempontból is fontos számunkra: az első találkozásunk a magyar közönséggel, a másik pedig az, hogy készültünk egy kis meglepetéssel – a világhírű zenész, Ivo Papasov zenésztársa, a világ egyik legjobb dobosa, a bolgár Salif Ali kísért bennünket a színpadon. Most először álltunk színpadra vele, nagy kihívás és jó buli volt!

kol3

Még több improvizációt csempésztünk a koncertbe, mint eddig bármikor. A repertoárunk leginkább török és balkáni lagzikon játszott zenékből állt. Elképesztően jó hangulatú, izgalmas nóták, a Kolektif Istanbul-koncert semmiben nem különbözik egy esküvőtől. Akik eljönnek a koncertünkre – ezt mindig hangsúlyozzuk –, azoknak nem kell felkészülniük belőlünk, mert az is biztosan táncra perdül, aki még sosem hallotta a számainkat.

Amennyire sokszínű az önök által játszott ZENE, feltételezem, annyira lehet széles a hangszerek palettája is. Hányféle hangszer szólal meg a koncerten, és ezekből melyek a magyarok számára feltehetően ismeretlen hangszerek? 

A.D.: Szaxofon, klarinét, trombita, harmonika, szuzafon és dob, játszom dudán, Tamer pedig harmonikán. Ezek a hangszerek a magyarok számára sem idegenek, de nem is a hangszerekben, hanem az előadásmódban, a stílusban nyújtunk újszerűt az ittenieknek és bízunk abban, hogy a magyar ízlésnek is elnyeri a tetszését.

Hogyan fogalmaznák meg a küldetésüket, mit szeretnének közvetíteni a zenéjükkel? 

A.D.: A zenénkben és koncertjeinkben nem kell mélyreható üzenetek után kutatni. A célunk elsősorban az, hogy boldogsággal töltsük meg az emberek lelkét, és hogy hangsúlyozzuk, a zene sosem az emberek egy meghatározott, szűk csoportjának szól, és hogy a közönség elé tárjuk azt a kulturális sokszínűséget, amiben mi élünk.

R.L.: Tíz éve vagyunk együtt a színpadon, de mi minden alkalommal ugyanolyan hatalmasat bulizunk, mint az első fellépésünkön. Akkor érjük el a célunkat, ha érezzük, hogy a közönség ugyanolyan jól mulat, mint mi, elvégre a zene öröme közös. A zene mindenkié.

kol4

Kolektif Istanbul

Asli Doğan (ének, trombita)

Richard Laniepce (szaxofon, ének)

Talat Karaoğlu (klarinét)

Tamer Karaoğlu (tangóharmonika, billentyűsök)

 Ertan Şahin (szuzafon)

 Ediz Hafizoğlu (dob)

 

Helyszín: A38 Hajó

Időpont: június 27., 20.00

A koncert támogatója a Yunus Emre Török Kulturális Központ.

(A képek forrása a Kolektif Istambul facebook oldala – a szerk.)

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek