Rejtett tartalmak koreográfiája – Dömötör Judit

A 2002-ben alapított L1 Egyesület alapvető célkitűzése külföldi és magyar produkciók létrejöttének elősegítése, valamint tehetséges művészek munkáinak bemutatása. Magas minőségű kortárs tánc előadások létrejöttéhez nyújt támogató közeget, menedzseli tagjai és rezidensei, illetve az egyesület közeli független művészek szakmai fejlődését. Szeptemberi interjúsorozatunkban azokkal a fiatal magyar és külföldi művészekkel foglalkozunk, akik idén csatlakoztak az L1 Egyesület rezidencia programjához. Elsőként Dömötör Judittal beszélgettünk.

Eredeti végzettséged szerint pszichológus vagy. Hogyan lesz egy lélekbúvárból kortárs táncelőadó-rendező-koreográfus?

Pszichológia tanulmányaimmal párhuzamosan kezdtem el tánccal foglalkozni. Leginkább a kíváncsiság, illetve az önmagam és más emberek iránti érdeklődésem vezetett e két útra. A pszichológiai érzékenységemet próbálom a tánc, egy adott táncdarab készítésének javára fordítani.

Mennyiben ad ez más szemléletet a rendezéshez?

A visszajelzések alapján gyakran máshonnan fogom meg a dolgokat: sokszor nem a mozgásból indulok ki, gondolom, ez a sajátos szemléletem miatt van így. Szeretek mélyebbre ásni, a mostani próbafolyamat során például nagy hangsúly fektettem az önismereti réteg mélyítésére, aminek persze megvan a veszélye – a munkafolyamatok során nehéz szétválasztani a segítő-feltáró szerepet a rendezőitől.

Az idei évtől vagy az L1 Egyesület rezidense. Milyen segítséget kapsz a Ladjánszki Márta által 2011-ben újjászerveződött egyesülettől és mit köszönhetsz a rezidencia programnak?

Elsősorban Ladjánszki Márta (szerk.: táncos, koreográfus, az L1 Egyesület művészeti alelnöke) szakmai támogatását köszönhetem az L1-nek. Folyamatosan információkkal lát el, tájékoztat a felvételikről, a táncos lehetőségekről, ráadásul bemutatkozási lehetőséget kaptam az L1 Egyesülettől – az idei L1danceFest-en Szuterén című munkámmal mutatkozhatok be a MU Színházban. A rezidensek, Márta és az L1-tagok egyaránt partnerek abban, hogy visszajelzéseket adjanak munkáimmal kapcsolatban.

Milyen inspirációkból szoktál meríteni? Van olyan művész, akinek mozgásanyagából előszeretettel táplálkozol?

Nincs példaképem, de persze odáig tudok lenni darabokért, előadókért. Táplálkozni inkább a velem dolgozó táncos alkotókból szeretek, abból, amit ők hoznak vagy abból, ami éppen érdekel. Pina Bausch darabjai megérintenek, Szabó Réka, Goda Gábor és Hód Adrienn koreográfus munkáit is nagyon szeretem. Tanáraim azok, akiknek munkái igazán inspirálnak, talán azért az övék, mert nagyobb rálátásom van arra, amit csinálnak. Marco Torrice vezetésével több mozgás-megfigyelési kísérletet végeztünk – érdekes megfigyelni, mi történik akkor, ha mozgásoddal ellentétes mozgást kell felvenned és azt, hogy mindez hogyan hat rád. Ezek a gyakorlatok csakúgy, mint Adrienn és Karczag Éva improvizációs órái hozzásegítettek ahhoz, hogy a tánc és az érzelmek, a tánc és az élet kapcsolatával kezdjek foglalkozni.

Ha néhány mondatban össze kellene foglalnod, hogy rendezőként és táncosként mi jellemzi saját mozgásnyelved és stílusod, mit mondanál?

Nem szeretek kategorizálni, azonban, ha mindenképpen mondanom kell valamit, akkor a kísérletező-improvizációs illik rám talán a leginkább. Nehéz ezt megfogni, nehéz jó választ adni, hiszen még nincs kialakult rendezési módszerem, hacsak az nem, hogy fontos számomra a mindenkire egyénileg odafigyelni és egyénileg dolgozni elv. Jelenleg nagyon érdekel, hogyan függnek össze a belső tartalmak értem ez alatt az érzéseket, motivációkat, a mindennapokban való létezést, valamint azt, ahogyan az illető megmozdul és, ahogy mindezekből mozgásfolyamatok születnek. Megközelítésemben az élet és a tánc szorosan összekapcsolódik, rengeteg a hasonlóság, hiszen egyazon ember van jelen mindkettőben. Szintén nagyon izgalmasak számomra azok a mozdulatok, amelyekre például a hétköznapokban képesek vagyunk, improvizatív mozgásunkban azonban kivitelezési nehézségekbe ütközhetünk. Izgat továbbá, hogy hogyan lehetséges átengedni minőségeket, készségeket egyik térből a másikba. Rendezőként most a rejtettebb, a vágyott, a ki nem bontakozott készségekkel foglalkoztam, valamint azzal, hogy mindezek miként valósíthatók meg, hogyan mutathatók meg a színpadon. Foglalkoztat a kontrasztok témája is, amely darabomban a személyiség és annak ellentéte, illetve az antiszerep formájában jutott kifejezésre.

DJudit_image_kep_k

Térjünk is rá most Szuterén című darabodra, amely szeptember 15-én debütál a MU Színházban. Milyen személyes tapasztalatok formálták az előadást, megelőzte-e kutatás?

Két kutatásból építkeztem: az elsőt egy partnerrel végeztem. Az élet és tánc összefüggéseit az engedés, mint megengedés, kiengedés, beengedés tükrében vizsgáltuk. A második kutatás során egyedül dolgoztam, és saját mozgásvilágomat kívántam megismerni, fejleszteni. Tisztában voltam azzal, hogy meglehetősen izoláltan mozgok, de megpróbáltam kideríteni, hogy mit tudok kihozni ebből. A kontrasztok – tudatosan” és a „nem tudatosan” irányított mozgás, a testrészek izolált és az egész-test nagy svungú mozgásos megnyilvánulásainak váltakoztatása, a tudatos beszéd és az önkéntelen(nek tűnő) mozgás egyidejűsége – e kutatás során is nagyon érdekeltek. Vizsgáltam azt is, hogy hogyan lehetséges testrészeket egy testen belül, egymástól minél függetlenebbül mozgatni és, hogy milyen minőségek születhetnek ebből. A megfigyeléseimből idővel kisebb score-ok, úgynevezett kották alakultak. A próbafolyamatban  eleinte ezekből indultam ki, noha nem sikerült belőlük mozgásminőséget létrehozni. Más irányba mozdultunk tehát el, végül a kutatásból egyetlen improvizációt vittem a darabba. Egy rövidebb, kötött anyagot használunk, nagyrészt személyes szövegekkel és mozgás-improvizációval dolgoztunk.

Izgalmasan, misztikusan hangzik. Mesélnél a darab hangulatáról?

A téma nem könnyű, az önismereti munka és a próbák során bizony voltak nehéz percei az alkotóknak, amelyeket jónak láttam humorral oldani. Habár a darab célja elsősorban nem a szórakoztatás, igyekeztünk humoros oldalról is megközelíteni a dolgokat, mely egyúttal segített abban, hogy az előadás ne legyen túl didaktikus.

Öt alkotóval, Arnaud Blondellel, Bot Ádámmal, Harmath Olíviával és Szemessy Kingával dolgoztál. Ők milyen gondolatisággal és dramaturgiával gazdagították a darabot?

Az elején magam vittem az ötleteket, a már korábban említett mozgáskísérletekből merítettem. Kezdetben olyan mozgásokra koncentráltunk, melyek izoláltak és más-más tesztrészeken jelennek meg egyszerre, végül ezeket nem tudtuk felhasználni. Az engedés-megengedés, illetve az antiszerep voltak azok, melyeket sikerült a darabba építenünk. Egyszerűen hangzik, mégsem az. Nem könnyű önmagunkat láthatóvá válni engedni. Visszatérve az előző kérdésre, hogy milyen ötleteket hoztak a többiek: a folyamat közepe felé, amikor már nagyjából lehetett látni, mi az irány, merre haladunk, kitágítottam a dolgot az alkotók felé. Biztattam őket, hogy hozzanak ötleteket. Rengeteget tettek hozzá az alapokhoz. A folyamat része volt, hogy önmagukat előre megbeszélt szempontok mentén figyeljük meg a hétköznapokban, illetve, hogy kipróbáljunk olyan viselkedéseket is, amiket egyébként nem szoktunk.

Megengedést és antiszerep. Elmagyaráznád, mit is jelentenek pontosan ezek a fogalmak?

DJudit_Szuteren3kAz engedés egyrészt arra vonatkozik, hogy átengedjük magunkat mindenféle belső-külső hatásnak, ez az előbb említett improvizációban is láthatóvá válik, melyet tevékenységasszociációnak nevezek. Ebben az alkotó mozgásosan van jelen, de engedi, hogy hassanak rá dolgok mind gondolati, érzelmi síkon, mind pedig külső és belső érzékelés által. Másrészt kiengedünk, láthatóvá engedünk minél többet abból, ami bennünk van, lehetőleg olyasmit, amit esetleg nehezebben vállalunk . Az egész lényege, hogy ezeket észrevegyük, hogy el tudjuk fogadni magunkban. Ez a beengedés lényege, és itt kapcsolódik be az antiszerep, a mindennapokban vállalt személyiségünk ellentéte, mely azon tulajdonságainkat tartalmazza, melyekkel nem azonosulunk szívesen, sokszor inkább másban vesszük észre azokat, és másra haragszunk miatta. Az antiszerep az árnyékszemélyiségből is tartalmaz bizonyos elemeket, egymás megfigyelésén alapul, és olyan karakter megalkotását jelenti, amely a legelképzelhetetlenebb énünk lehetne, ha teret adnánk neki. Önmagunk szöges ellentéte, jelen karakterünkkel teljesen ellentétes figura.

Az L1 rezidencia programja egy évre szól. Milyen szakmai terveid vannak a jövőre nézve akár L1-tagként, akár egyesületen kívül?

Továbbra is nyitott vagyok a rendezés és a koreografálás felé. Jelenleg teljes mértékben a Szuterén foglal le, éppen ezért nincs még konkrét projekt a fejemben, azt azonban tudom, hogy legközelebbi darabomban szeretnék nagyobb hangsúlyt fektetni a mozgásra. Valószínűleg a téma és a szemlélet miatt most nem tudtam ebből annyit a produkcióba építeni, amennyit szerettem volna, így nem is nevezném ezt táncdarabnak. A rendezésen kívül egyébként vágyom arra is, hogy én magam táncoljak, de, hogy hol kapok erre helyet és módot, még a jövő titka. Látom, hogy a lehetőségeket mindenkinek magának kell keresnie és megteremtenie, éppen ezért még jobban felértékelődik Márta és az L1 támogatása, a fesztiválon való fellépés lehetősége – utóbbit szinte ajándékba kaptam. Remélem, hogy a jövőben L1-tagként erősíthetem az Egyesületet, és továbbra is együttműködhetek Mártával. Bízom abban, hogy a bemutatóm magával hozhat kezdeményezéseket, új, hozzám hasonló művészeti gondolkodású partnereket.

Kiemelt fotó: (Ring The Bell) by KNI

 

 

 

 

 

 

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek