Őrangyalok Napja a hátrányos helyzetű gyermekekért

Az Őrangyalok Ligája és a Mikulásgyár az Ötvenhatosok terén 2016. december 7-én tartotta meg az Őrangyalok Napja elnevezésű jótékonysági rendezvényt, amelynek köszönhetően háromszáz halmozottan hátrányos helyzetű gyermek napját tették szebbé a szervezők neves fellépők közreműködésével.

Nem csupán nézői, hanem aktív résztvevői lehettek az előadásoknak az ország egész területéről érkezett gyermekek, akik tánctudásukat a színpadon mutatták be többek között egy rögtönzött táncverseny keretében. A jótékonyság jegyében 12 és 16 óra között számos népszerű énekes adott koncertet.

A fellépő sztárok sorát az Emerton-díjas művész Csengery Attila nyitotta, majd az egyik legfontosabb üzenetet  Vincze Lilla közvetítette számukra: “A legnagyobb ajándék nekünk felnőtteknek az, hogy ti, gyermekek, vagytok nekünk. “

A Sztárban sztár énekesnőjét, Nagy Adrit szintén hatalmas ováció fogadta. Adri már régóta tagja az Őrangyalok Ligájának, ezen belül segít a rászoruló gyermekeknek megvalósítani az álmaikat, így természetes volt, hogy a fellépők sorát fogja gazdagítani ezen az eseményen is.

A Megasztárban felfedezett Torres Dani a fellépése előtt a színpadon elárulta, volt már Mikulás-szerepben, így nem ijedne meg, ha újra magára kellene öltenie a jelmezt.

Az ünnepi rendezvényen bemutatták az online aukció keretében elárverezendő ereklyéket, többek között a Dzsudzsák Balázs által felajánlott címeres mezt, amelynek felkonferálásában Hrutka János magyar válogatott labdarúgó is közreműködött a színpadon.

 zsoltkA felajánlott ereklyék között a teljesség igénye nélkül megtalálható volt az Erdei Zsolt profi ökölvívó által aláírt edzőkesztyű, a magyar vízilabda válogatott által aláírt zászló, és a magyar női kézilabda válogatott által dedikált hivatalos mez is.

 

 

 

Licitálni az alábbi linken lehethttp://www.orangyaloknapja.hu/aukcio

Szerző és fotó: Juranovszky Bernadett

Főkép: Őrangyalok Ligája (Facebook) 

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek