Néhány gondolat a szabadság szigetéről

A Filatorigát hévmegállóban semmi különös nincs. A néhány autószalonnal körbekerített kis járdasziget környékén az egyetlen  „üdítő látványosság” a benzinkút, az is csak a hosszú autóutat megtettek számára jelent valamit – a megváltó pihenőhelyet. Az átlagos környezet mögött bújik meg a K-híd ami immáron 25. éve emeli ki középszerűségéből ezt a közeget és  vezet az augusztus elején szórakozni vágyók otthonához, a „szabadság szigetéhez”.

Sokan voltak már a Sziget Fesztivál kezdete előtt pesszimisták a programmal kapcsolatban, elvégre két húzónév az utolsó előtti pillanatban visszamondta a fellépést, mások szerint eleve nem is voltak húzónevek. A Szigetet idei műsora alapján a magam szubjektív szemszögéből a szubkultúrák fesztiváljának kiáltanám ki. Bár tagadhatatlan,hogy igenis voltak húzónevek, elvégre a  0. napon fellépő Pink, profi, jól koreografált , már a -1. napon színpadon próbált fellépését, vagy épp Macklemore közönségtáncoltatását mindenképp a popzene, és a popkultúra lelkes híveinek részvétele tette teljessé, ugyanakkor olyan kisebb közönség szívét megmozgató zenészeket,zenekarokat is láthattuk (a legtöbbet először) a magyar színpadon , amelyek határozottan nem a tömeghez szólnak. Talán kisebb meghökkenés fogadta volna a nagyszínpadon fellépő Tom Odellt és zenésztársait, ha egymásnak adogatják a borosüveget a fellépés közben, ahogy azt Mac Demarco és muzsikustársai tették az A38 színpadán. Ők azonban, egy a fesztiválon belül családiasak mondható (diszkrét 1-2 ezres) tömegnek zenéltek, így a rájuk vonatkozó íratlan szabályok és elvárások is mások. (Sőt, a nyári szellőt tökéletesen kiegészítő lazítós zenéjük már-már meg is követeli magának a tölgyfahordóban érlelt szőlőlevet.)

A legtöbb fesztivál gyengesége nem a fellépők esetlegesen rosszul történő kiválasztásából ered, jóval inkább a délelőtti programok hiányából. Ugyanis, akármeddig tartott az este, a sátorlakók a nyári napsütés következtében jellemzően délután kettő körül felébrednek, és a macskajaj első fájdalmain való túllendülés után az esti órákig való visszaszámláláson kívül nem igazán tudtak mit csinálni. A Szigetet abból a szempontból egyedülállónak tartom a magyar palettán, hogy végtelen sok programalternatívát kínált a résztvevőknek: a salsa lépéseinek elsajátításától kezdve az ismeretterjesztő előadásokon át a moziig (ahol nem mellesleg az elmúlt évek kiemelkedő magyar filmjei, például a Liza a rókatündér, Testről és Lélekről  is megtekinthetőek voltak) minden volt, ami szem- szájnak és unatkozó léleknek ingere. A cirkusz, a világ legtávolabbi pontjairól érkező művészeinek köszönhetően igen színvonalas és sokszínű, minden nap három különböző, a belvárosi cirkuszéval egyenrangú előadást nyújtott az érdeklődőknek.

A fesztiválozással kapcsolatban gyakran az a teljesen indokolt gondolat is felmerül, hogy az egyébként nem csekély belépő kifizetése után annak még legalább felét rá kell szánni a hét túlélésére. Szerencsére, a tíz perc járóföldre lévő bevásárlóközpont sokak válláról vette le ezt az előrevetített terhet, s talán épp annak közelsége okozta, hogy az étkezés alig volt drágább, mint a „Szigeten túl”: a legtöbb kitelepült étterem a tőle megszokott árakkal dolgozott. Az étel reális árazásából származó bevételkiesést szemmel láthatóan az amúgy is népszerűbb üdítő és alkoholárusítással kompenzálta a piac. Egységesített áron, visszafogott, négyszeres szorzóval osztogatták a frissítőket.

A Sziget Fesztiválköztársaság – ahogy teljes nevén hívja magát a szabadság szigete a programfüzetként (és nem mellesleg egyedi, fotóval ellátható szuvenírként) funkcionáló útlevelében – a zene, szórakozás és kreatív időtöltés mellett még egy hatalmas előnnyel rendelkezik: a multikulturalizmus feszültségmentes atmoszférájával.  Itt mindenki barátkozik mindenkivel, és nem az az első kérdésünk idegen nyelven megszólalt újdonsült barátainkhoz, hogy honnan jöttek, hanem, hogy melyik számot várják a legjobban az adott fellépőtől. Bár nem sorolnám magam a könnyen bájcsevejbe elegyedő emberek közé, remek beszélgetést folytattam egy hollanddal az idei popzenei újdonságokkal kapcsolatban, egy spanyol elmagyarázta nekem a nyelvtani szerkezet helyes használatát, és nem utolsósorban rengeteg magyar emberrel kötöttem ismeretséget, akikkel, mivel „más körökben mozgunk”, egyébként lehet, hogy soha nem beszélgettem volna. Persze, nem azt akarom kiemelni a hétből, hogy végre megértettem a spanyol subjuntivo-t, egyszerűen csak kellemes volt azzal a legtöbbször nyaralások után sem tapasztalt érzéssel hazatérni, hogy a világ hatalmas, tele van értékes emberekkel, akik közül remélhetőleg jövőre még többet ismerhetek meg. Számomra a sziget így vált a szabadság szigetévé: felszabadított az előítéletektől, a kulturális távolságtartástól, mindezt tette remek zenei aláfestéssel.

Szerző: Veres Renáta

Főkép: Csudai Sándor, sziget.hu

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek