Megosztom Veled az Álmom

 

Április 27-én második alkalommal szervezték meg a Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! napot, mely lehetőséget ad fogyatékos emberek számára, hogy kipróbálhassák álmaik munkáját a fogadásukra nyitott munkahelyeken. A programgazda Salva Vita Alapítvány célja, hogy egyre többen fedezzék fel, mennyire fontos a fogyatékos emberek és a munkáltatók közti valódi kapcsolat létrehozása. A sikeres 2015-ös budapesti kezdet után, idén a főváros mellett, az ország öt pontján vidéki szervezetek is kapcsolódtak a kezdeményezéshez.

A mindennapokban a fogyatékos emberek számos kihívással szembesülnek, melyekről kevesen szereznek tudomást. Ezen változtatna a Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! Nap. Az idei rendezvényen 44 fogyatékos ember és 44 munkaközösség tapasztalhatta meg a közös munka örömeit.

A nyitó sajtótájékoztatón Vég Katalin, a rendezvényt szervező Salva Vita Alapítvány ügyvezetője nagy örömmel üdvözölte a programot felkaroló pécsi, szekszárdi, miskolci, szegedi és debreceni szervezeteket. Beszédében kihangsúlyozta, a Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! Nap egyik kiemelt célja a társadalom gondolkodásának megváltoztatása, a falak lebontása a munkáltatók és a fogyatékos munkavállalók között. A Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! Nap kiváló alkalom arra, hogy minél több munkaközösség megismerhesse, milyen fogyatékos emberekkel együtt dolgozni. Mind a Salva Vita Alapítvány, mind a vidéki szervezetek kiemelték, a munkaadók készségesen álltak a rendelkezésükre. A MÁV például, még ruhát is varratott a jelentkezőnek, hogy még teljesebbé tegye a napot. A munkáltatók elköteleződése gyakran jóval túlmutat a programon. Held Imre, a Schiller Opel ügyvezetője örömmel számolt be róla, hogy a rendezvénysorozat tudatosabbá teszi a munkaadókat. Kiemelte, a program nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy megnyissák kapuikat a fogyatékos munkavállalók előtt: az Opel csapata az idei évben is egy újabb taggal bővült.

Egy másik jó példa a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, mely kiemelt feladataként kezeli a fogyatékkal élő csoportok bevonását a könyvtárak mindennapi életébe. Az intézmény rendelkezik akadálymentes honlappal, kísérők, jelnyelvi tolmácsok segítenek a tájékozódásban, 41 tagkönyvtára pedig akadálymentesített mozgássérültek számára.

A sajtótájékoztató után 44 izgalmas munkanap vette kezdetét. Az egyik szekszárdi jelentkező a helyi NB I-es kosárcsapat edzőjeként próbálhatta ki magát, egy másik a Szegedi Ifjúsági Házban nézhetett be a kulisszák mögé Udvaros Dorottya fellépésén. Miskolcon egy mentős mindennapjaiba kapcsolódhatott be az egyik résztvevő, a Debreceni Gyógyfürdő egy masszőrjelöltet fogadott. Budapesten pedig többek között egy barista, egy rendezőasszisztens és egy sportközvetítő munkanapját tapasztalhatták meg.

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás
Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

Buna Katalin hallássérült, akit a koraszülésből fakadóan idegi hallásveszteség ért. Rajong az állatokért, a kutyákat különösen szereti, ezért is vette fel a kapcsolatot a Salva Vita Alapítvánnyal. A szervezők segítettek neki abban, hogy ellátogathasson a NEO Magyar Segítőkutya Egyesülethez, s eltölthessen egy teljes napot az álommunkahelyen, a fogyatékossággal élők segítésére speciálisan kiképzett ebek társaságában az Országos Rehabilitációs Intézetben.

Jóval több szeretet és türelem van a kutyákban, mint az emberekben. Gyerekek és idős emberek mellé segítő társnak kiválóak, ragaszkodásukkal a felgyülemlett feszültséget is oldani képesek. Ők azok a csodálatos lények, akiktől mindig jókedvre derülök – mondta Katalin, aki gyermekkorában egy hűséges tacskó társaságát élvezte.  Ezek a szerethető és érzékeny négylábúak a hétköznapokban óriási segítséget nyújtanak a fogyatékkal élőknek. Jeleznek, ha csöngetnek, vagy ha csörög a telefon, mozdulataikkal, gesztusaikkal segítenek és információval látnak el. A legtöbb idős ember nem tudja használni a hallókészüléket, ezért a legjobb megoldás egy segítő kutya. Minden vágyam, hogy a közeljövőben ismét egy segítő eb közelségét élvezhessem.

Buna Katalint Novics Judit önkéntes segítő, a Szegedi Tudományegyetem Gyógypedagógus-képző Intézet hallgatója kísérte el a Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! Napra. Megkérdeztük, hogy pontosan milyen feladatot vállalt magára e jeles eseményen:

Elsősorban kommunikációs kapocs vagyok a fogyatékos személy és a fogadó munkahely, jelen esetben a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület között. A háttérből támogatom Katalint, illetve igyekszem oldani az izgalmakat, habár ez esetben szerencsére csak facilitáló, pozitív stresszről beszélhetünk. Könnyű dolgunk van egymással, nincsen szükség jeltolmácsra sem, mert Kata kitűnően olvas szájról – ha szemtől-szemben állva, artikuláltan beszélgetnek vele mindent megért. Novics Judit hozzátette: az önkéntesség mindenki életének szerves részét kellene, hogy képezze, ugyanis az önzetlen segítségnyújtás sokszorosan megtérülő gesztus. Hiszek abban, hogy pontosan annyit kapunk vissza a sorstól, amennyit adunk. Most mégis egy kissé önzőnek érzem magam, mert a Salva Vita Alapítvány nyújtotta lehetőségtől Katához hasonlóan én magam is rettentő boldognak érzem magam, az én lelkem is feltöltődik.

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás
Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

Mányik Richárddal, a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület elnökével többek között az egyesület céljairól és a velük dolgozó négylábúak speciális tréningezéséről beszélgettünk.

Kiknek van a legnagyobb igényük az általatok képzett segítőkutyák társaságára?

Kutyáink a látás-, mozgás- és hallássérülteknek számára egyaránt segítséget nyújtanak. A kerekesszékkel közlekedők számára nagy segítség, ha nekik egy jól képzett eb hozza-viszi a csomagot, a távirányítót vagy csukja be az ajtót. Ha kutyával élsz, motiválva vagy arra is, hogy kimozdulj a négy fal közül. A négylábúak remek kapcsolatépítők, gátlástalanul ismerkednek úton-útfélen, így a fogyatékos ember könnyebben teremt kapcsolatot a külvilággal, az izoláció gyakorlatilag kizárt.

Rendszeresen tartotok érzékenyítő tréningeket is. Pontosan hogy zajlik egy-egy ilyen foglalkozás?

E tréning célja, hogy hallás-, látás- és mozgássérült előadóink ismeretterjesztő foglalkozásainak keretében hozzájáruljon a fogyatékos emberek elfogadtatásához, az esélyegyenlőségének elősegítéséhez. A különböző sérüléssel élő gazdák és segítőkutyáik látogatását közintézményekben, illetve tanintézményekben valósítjuk meg. Nem csupán fogyatékosok integrációjára helyezzük a hangsúlyt – az ép, iskolás gyermekek szociális készségének fejlesztésére (elfogadás, segítőkészség, empátia, együttműködő készség) is kiemelt figyelmet fordítunk. Az érzékenyítő tréningek során az állatok közvetlenségét használjuk fel. Négylábú kollégáink közelében a gyermekek befogadóbbá, nyitottabbá válnak, ez által lehetőség nyílik arra is, hogy játékos formában beszélgessünk velük tabutémákról.

Feltételezem, nem minden kutya alkalmas a segítő-terápiás szerepre. Mi alapján szűrtök a válogatás során?

Tesztek alapján derítjük ki, hogy melyik kutya, mire alkalmas. Valóban nem mindegyikük képezhető ki segítőnek, azonban ez nem fajta, sokkal inkább egyedfüggő. Ha egy kutya személyisége nem passzol a feladatkörhöz, törés következhet be a személyiségében, és nem is lesz hosszú életű.

Napi hány órában teljesítenek szolgálatot a veletek dolgozó ebkollégák?

Megvan az ideje a munkának és a pihenésnek – ezt minden ebnek meg kell tanulnia. A szabályt néha előszeretettel rúgják fel a pihenés javára, például az én kutyáim remekül el tudják játszani otthon a nagy házőrzőt. Egyaránt vagyunk sérültek és kiképzők, saját háziállatainkat képezzük ki, ebből következik, hogy intenzív, minőségi időt töltünk egymás társaságában. Gyakorlatilag non-stop együttlét ez.

Mely cégek támogatására számíthat a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület?

Hazánkban a cégek általi civil szervezetek támogatása még gyerekcipőben jár. Sajnos nem rendelkezünk olyan állandó forrással, amelyből gazdálkodhatnánk, nincs olyan fix, kiszámítható támogatás mögöttünk, amitől megnyugodhatnánk, amire minden évben támaszkodhatnánk. Van, hogy egyik évben nyerünk egy pályázaton, a másik évben nem. Bízom benne, hogy idővel felzárkózunk külföldhöz – ott a szponzoráció nem kérdés, hanem evidencia.

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás
Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

 

HÁTTÉR

Az ír Job Shadow Day mintájára a Salva Vita Alapítvány idén az ország 6 pontján (Budapest, Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Szekszárd) szervezte meg a második Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nyílt napot az ÖEMFA (Önálló Másság Életminőség Fejlesztő Alapítvány), a Fehér Bot Alapítvány, a Fonavita Nonprofit Kft., a Special Pécs Fogyatékosokért Alapítvány és a Kreatív Formák Alapítvány közreműködésével. A kezdeményezés egyre több európai országban válik bevett gyakorlattá – Írország mellett –, már Belgiumban és Franciaországban is megrendezik az esélyegyenlőséget támogató programot. Míg az írek a magyar eseménnyel párhuzamosan tartják a több mint 1000 főt számláló nyílt napot, a belga és francia rendezvényekre már márciusban sor került.

 

 

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek