Kulturális híd törökök és magyarok között – Interjú Gulyás Eszterrel és Orosz Jolival

Két vagány hölgy néhány évvel ezelőtt létrehozott valami olyasmit, ami hazánkban még egyáltalán nem volt divat: online török nyelvtanfolyamokat indítottak, tananyagaikat rendhagyó koncepcióval, minden apró részletre kiterjedően építették fel. A projektet 2014 óta törökországi utazások is színesítik, melyek során lehetőség nyílik megízlelni az autentikus török ételeket, gyakorolni a nyelvet, s végigjárni a népszerű, hazánkban is vetített török sorozatok forgatási helyszíneit. Az unikális vállalkozásról a Bursában és Isztambulban élő GYULYÁS Eszter és OROSZ Joli meséltek magazinunknak.

Jó ideje Törökországban éltek. Hogyan, milyen életeseményeknek köszönhetően lett a második otthonotok Bursa, illetve Isztambul?

Gulyás Eszter: Édesapámat 1988-ban kihívták a Galatasaray Vízilabda csapatához vezetőedzőnek (később a Török Vízilabda Válogatott vezetőedzője is volt, így kerültünk ki Isztambulba, amikor én 6 éves voltam). Itt kezdtem és jártam ki az általános iskolát, megtanultam a török nyelvet anyanyelvi szinten. 1998-ban költöztünk vissza Budapestre, és azóta is járok ki, hiszen megmaradtak a barátaim, köztük édesapám játékosai, akiket mind „bátyámként” szeretek. Amikor Törökországba megyek, szintén hazamegyek. 2011 óta tanítok, bár eredetileg nem ez a szakmám, de olyan mintha erre születtem volna.

Orosz Joli: Nálam minden egy török sorozattal kezdődött kilenc évvel ezelőtt. Én, aki sosem néztem sorozatokat, megnéztem a TV-ben az EZEL – Bosszú Mindhalálig című sorozatot. Nem sejtettem, hogy ezzel szó szerint az egész életem megváltozik. Az a világ, az a hangulat, amit a sorozat képviselt nagyon magával ragadott. Észrevettem, hogy kivágtak belőle bizonyos részeket, ezért rákerestem a neten és elkezdtem törökül nézni. Persze egy árva szót sem értettem belőle, ezért elhatároztam, hogy megtanulom a nyelvet, mondván „olyan nincs, hogy én ezt a filmet ne értsem meg!” Kutakodni kezdtem a neten, könyvet, szótárt, tanfolyamot kerestem, de igen szegényes volt a kínálat. Szinte semmilyen anyag nem volt elérhető magyar nyelven. Találtam végül egy tanfolyamot, amire nagy reményekkel érkeztem, és még nagyobb csalódással távoztam. Összevissza tanítottak mindent, koncepció nélkül. Akkor határoztam el, ha egyszer sikerül megtanulnom törökül, fogok csinálni egy nyelvtanfolyamot, ami teljesen az elejétől, az alapoktól, egymásra épülő leckékben magyarázza majd a tananyagot.

Szintén ennek a bizonyos EZEL sorozatnak a hatására kezdtem érdeklődni Törökország iránt is. Elsősorban persze Isztambul volt a fókuszban. Egy Facebook-csoportban megismerkedtem néhány rajongóval, akikkel megszerveztük, hogy kijöjjünk Isztambulba felkutatni a sorozat forgatási helyszíneit. Ez 2012-ben volt. Megszállottak lettünk, évente többször, több hétre jöttünk vissza, nem csak a forgatási helyszínek miatt persze, mert akkor már minden érdekelt, ami a kultúrával, a hétköznapi szokásokkal kapcsolatos. Soha nem szállodában laktunk. El akartunk vegyülni, ezért lakást béreltünk, méghozzá a turista kerületektől jó távol. Vásárolni jártunk, magunknak főztünk, tömegközlekedtünk, úgyhogy nem számítottunk klasszikus turistának. Egyik este, 2014-ben könyököltünk a lakásunk ablakában, amikor felvetettem a lányoknak, hogy szervezzünk sorozathelyszín-túrákat Istanbuli utazások címmel. Tudtuk, hogy sokan néznek török sorozatokat, gondoltam másokat is érdekelnek ezek a helyszínek. A lányok persze hülyének néztek. Kizárt, hogy ez másokat is érdekeljen, ilyen lököttek csak mi lehetünk. „Nem baj csajok, én azért elkezdek írni egy blogot Isztambulról, aztán meglátjuk!”

Isztambuli buli, avagy rendhagyó kalandozások Törökországban
Isztambuli buli, avagy rendhagyó kalandozások Törökországban

Beindult a dolog…

G. E.: Az elején nem vettem részt Joli Istanbuli utazások címet viselő utazásain, de egy szép mosoly, egy kedves nézés hatott rám, és már csak azt vettem észre, hogy részévé váltam a csapatnak.

O.J.:  Az évek során sok törzsutasunk lett. Mondhatjuk, hogy baráti társaságok alakultak ki, amire külön büszkék vagyunk. Nem csak Isztambult, de Bursát, Mudanyat-Tirilyét is bejártuk már együtt, az idén pedig Izmir és környéke szerepel az úticélok között. Az évek alatt tapasztaltak lettünk, s egy nagyon megbízható utazási irodával dolgozunk együtt: a Cézár Travelnek sokat köszönhetünk, mögöttünk állnak, támogatnak, és az utazásainkhoz biztosítják a hátteret. Utazásaink során arra törekszünk, hogy mindenből mutassunk kicsit az utasainknak: nevezetességeket, múzeumokat, palotákat,  Isztambul kerületeit, a vallásos, szegényes környezettől egészen a modern, európai szokásokat követő, gazdag részeken át. Autentikus helyeken eszünk, hogy kicsit a török gasztronómiát is élvezhessék a velünk utazók. Aki tanulja a nyelvet, gyakorolhat is, mert a párom (aki török), mindig velünk tart, így lehet vele beszélgetni.

A rendhagyó utazások és a Törökország iránti vonzalom most már érthető, de azt még áruljátok el, kérlek, hogy pontosan mikor ismertétek meg egymást, s hogyan transzformálódott a tanár-diák viszony barátsággá és munkakapcsolattá!

G. E.: Jolival 2013 végén ismerkedtünk meg. Török nyelvtanárt keresett, és az egyik ismerőse engem ajánlott. A kapcsolatunk idővel, mondhatni észrevétlenül alakult át barátsággá és munkakapcsolattá. Aztán később készítettünk egy turistáknak szóló Nyelvi útitárs zsebkönyvet hanganyaggal és egy török szakácskönyvet. 2016-tól egy 32 nyelvtani videóból álló online tanfolyam következett, ezt követően pedig megírtunk egy tankönyvet munkafüzettel.

Dual

G. E.: Joli az ötleteiről híres, az ő agya minden nap képes kidobni egy új ötletet (nevet). Már amikor együtt tanultunk mondta, hogy milyen jó lett volna, ha lett volna egy tanfolyam, egy könyv, amikor ő kezdett tanulni, és hogy ez mekkora hiánycikk a mai napig. Az én fejemben csupán a „de jó lenne tényleg írni egy nyelvtankönyvet” gondolata volt – az a fajta tanfolyam, amit Joli megálmodott és elkészítettünk, felülmúlta az eddigi összes elképzeléseimet. Én a tanári tapasztalataimból példát merítve írtam össze a nyelvtani sorrendet, miközben Joli a „diák szemszögéből” mondta az ötleteket, hogy melyik nyelvtanra volt neki hamarabb szüksége, amikor még a nyelvet tanulta kezdőként. Ezáltal lett logikus felépítésű a tanfolyam, és talán ezért imádják annyira a diákok.

O. J.: Én hiszem, hogy egy jó munkakapcsolathoz egy hullámhosszon kell lenni a másik féllel, és ez az energia köztünk a kezdetektől megvolt. Óriási előnynek tartottam, hogy mivel Eszti gyerekkorába Isztambulban élt, ezáltal akcentusmentesen beszéli a nyelvet. Ez az, amiért felnőttkorban már szinte semmit nem lehet tenni, de neki megadatott az a szerencse, hogy gyerekként itt élhetett, így a kiejtést kvázi ajándékba kapta.

A tanfolyamaitok felépítése tehát nagyon logikus, és ez a befogadást roppantul megkönnyíti. Mit gondoltok, még mi az, amiben unikálisak vagytok? Miért éri meg titeket és a ti módszereiteket választani egy törökül tanulni vágyónak?

O.J.: Amiben én a „másságunkat” és egyben az előnyünket látom, hogy mi mind a két oldalról átlátjuk, mire van szüksége egy nyelvtanulónak. Mivel az egész tanfolyam ötlete egy hiányból jött, (annak a hiányából, hogy nem volt tananyag), így én egy tanuló szemével pontosan láttam, hogy mire lenne szükségem ahhoz, hogy normálisan meg tudjam tanulni a nyelvet. Eszti pedig a tanár szemszögéből tud koordinálni, rendszerbe foglalni azt, amit én szerettem volna. Így tehát mi, tanuló-tanár párosként fejlesztjük a tananyagainkat, ami úgy gondolom, fontos szempont.

G. E.: A nyelvtanulás olyan, mint egy építkezés: ha nem jók az alapok, minden összedől. Mi fektetjük a legnagyobb hangsúlyt, hogy az alapokat jól megtanítsuk, hogy aztán lehessen mire építkezni. Biztosítjuk a tanulóink számára a gyakorló beszédórákat is, hogy merjenek és tudjanak beszélni. (A törökök hihetetlenül hálásak, amikor hallják, hogy egy külföldi az ő nyelvüket beszéli). A diákjaink hamarosan találkozhatnak a következő tanfolyamunkkal, továbbá kisebb anyagokat is készítünk, ilyen például a Beszélj magabiztosan törökül!, ami egy 54 oldalas mondattár, hétköznapokban és a napi életben szükséges mondattípusokat tartalmazza. Ötletekből tehát nincs hiány, folyamatosan dolgozunk.

6f4cf84e-2ba1-47ee-aaf2-5deb1300ed30
Balról Gulyás Eszter, jobbról Orosz Joli

Magyar és török nyelv közt milyen hasonlóságok figyelhetők meg?

 G.E.: A legfőbb ok talán a majdnem másfél évszázadig tartó magyarországi török uralom utóhatásaként kialakult szókincsbeli hasonlóságok. Csak, hogy pár szót említsek: elma (alma), bıçak (kés, bicska), tarhana (tarhonya), vagy éppenséggel az okul (iskola) – okulni, tanulni valamiből. Továbbá mivel mindkét nyelv agglutináló (toldalékoló), a toldalékok hangrend szerint illeszkednek a szótőhöz.

O.J.: Valóban nagyon sok a hasonlóság a két nyelv között. A sokat emlegetett közös szavakon túl a nyelvtani logika is hasonló. Emellett nem használ nemeket, ami nagyban megkönnyíti a nyelvtanulást. Gyönyörű dallamos nyelv, amiben nagyon fontos a hangsúlyozás. Olyannyira, hogy ha valaki nem próbálja meg a dallamát-hangsúlyát elkapni beszéd közben, már-már érthetetlenné válik a beszéde. Ezért is tartom fontosnak, ahogy az előbb említettem, hogy olyan tanártól tanuljunk, akinek nincs akcentusa. A magyar nyelvhez képest a török sokkal jobban leszabályoz, vagyis több nyelvtani szerkezetet használ, amit én könnyebbségnek érzek. Könnyen és gyorsan lehet haladni a nyelvtanulási folyamat elején, ami sikerélményt és egyben önbizalmat ad.

Ennyi kint töltött idő alatt bizonyára elraktároztatok magatokban olyasmiket a török kultúrából, életvitelből és gondolkodásmódból, ami nekünk, magyaroknak is példaértékű lehet.

G. E.: Nekem nagyon furcsa volt azt megszoknom, amikor tíz év isztambuli kint tartózkodás után hazaköltöztünk Magyarországra, hogy az emberek mennyire nem figyelnek egymásra. Törökországban az emberek empatikusabbak, segítőkészek, és tisztelik az időseket. Azért varázsolja el az embereket Isztambul, vagy a török kultúra, mert mások az emberek. A törökök szeretik jól érezni magukat. Ha megszólal a zene egy kávézóban, ők teljesen lazán elkezdenek énekelni vagy éppen táncolni. Hihetetlen jókedvűek, annak ellenére, hogy nyilván itt is megvan mindenkinek a saját baja. Gondoskodóak, etetik az állatokat, figyelnek az idősebbekre, a szomszédokra, nem élnek elszigetelődve, mindig nyitottak. Barátkozóak, szeretnek beszélgetni, kommunikálni, ismerkedni, hallani más kultúrákról. A vendégszeretetük világhírű, amit szerintem tanítani kellene az iskolákban. Ha ki kellene egyet emelnem, akkor az a megoldás-orientáltság: a törökök nem ismernek lehetetlent, azon igyekeznek, hogy megoldjanak egy problémát, nem pedig ülnek egy sarokban és szomorkodnak.

O. J.: Amit én éles különbségnek és egyben nagyon hasznosnak látok, hogy a törökök kevésbé stresszesek, mint mi, magyarok. Nem agyalnak annyit dolgokon, sokkal könnyebben elfogadnak egy-egy olyan helyzetet, amire nincs ráhatásuk. Kevesebbet panaszkodnak, derűsebbek, jobban megélik a jelent. Érdemes végigmenni Budapest utcáin és kipróbálni egy egyszerű dolgot. Séta közben mosolyogjunk rá a szembe jövőre vagy szólítsunk meg valakit! Többnyire (tisztelet a nagyon kevés kivételnek) furán, gyanakvóan fognak ránk nézni. Itt ez nincs. A török emberek egy egység részeként tekintenek önmagukra. Életüket erőteljesen átszövi a vallás, ezen alapértékeknek mentén gondolkodva élik az egész életüket, nagy elfogadással. Tudnak mosolyogni, egymással ismeretlenül is szóba elegyedni, így óhatatlanul is erősítik, támogatják egymást. Még itt, Isztambulban, (ami tényleg egy elképesztően hatalmas metropolisz) is sokkal inkább közelebb tudnak kerülni egymáshoz, mint mi magyarok. Az utcán, vagy sorban állás közben, járműveken beszédbe elegyednek, ami máris csökkenti a magányérzetet, a stresszt. 

Fontos hangsúlyozni, hogy a törökök nem csak pusztítottak nálunk 150 éven keresztül, de gazdagították is a kultúránkat.

G. E.: Igen, ott vannak például a fürdők! Európában a 1500-as években nem volt divatja a fürdésnek, úgyhogy a törökök megismertették velünk a hamam kultúrát (törökfürdő), ami nem csupán a mosdásról szól, hanem egyben csökkenti a stresszt, felfrissíti a tesztet és lelket, pezsdíti a vérkeringést, regenerálja a bőrt, lazítja az izomgörcsöket és erősíti az immunrendszert. Másodikként a rózsákat hoznám fel példának, ugyanis a legenda szerint Gül baba, a Rózsák Atyja nevén ismert oszmán bektási dervis költőnek köszönhetjük az első rózsamagokat. A Gül baba türbéje (sírkápolna) Budapesten az II. kerületben található, a Rózsadomb lábánál, ami róla kapta a nevét. Magyarország területén természetesen találhatóak török építészeti emlékek is Érden, Pécsett, Budapesten, Siklóson illetve Egerben. A török hódoltság kapcsán kerültünk közelebbi kapcsolatba a keleti kereskedőkkel, ezáltal a textillel is, mint például a selyemmel, a gyapottal, a török szövettel, a török hímzőfonállal. A kultúracsere, a két kultúra egymásra hatása különböző fazekas termékekben, hímzéstechnikákban, a magyar díszítőművészetben, anatóliai és magyar dallamokban is  fellelhető. És ami a gasztronómiát illeti: nagy valószínűség szerint a töltött káposztát, a tarhonyát, a paprikát, a borsot, a kukoricát (török búza), a paradicsomot, a padlizsánt (török paradicsom), a kávét (fekete leves), a dohányt, illetve a török mézet is nekik köszönhetjük.

IMG-1132

Vannak olyan rítusok, ünnepek, hétköznapi török „elemek”, amik kifejezetten közel állnak a szívetekhez?

O. J.: Pont a minap tettem ki egy posztot a Facebook csoportunkba, arról, ami velem és párommal történt. Bementünk a pékségbe, ahol mondta az eladó, hogy a kenyér ma ingyen van, mert valaki reggel kifizetett 500 kenyeret. Itt még tartja magát az a szokás, hogy akinek több van, az így adakozik. Ehhez is rengeteg hozzászólás érkezett, ami szintén azt mondja nekem, hogy mi magyarok is szeretnénk így bánni egymással, csak valahogy nem találjuk a módját. A családi összetartás és az idősek hihetetlen tisztelete is említésre méltó. A legkisebb gyerek otthon marad a szüleivel, vagy ha családot is alapít, a közelben lakik, hogy gondoskodni tudjon róluk. Itt elképzelhetetlen az, hogy az idős családtagról ne gondoskodjanak, vagy hogy magára hagyják. Ezek mind olyan dolgok, amiket az európai emberek bizony megtanulhatnának a törököktől.

G. E.: Én az udvarlásról illetve az ígérettételről mondanék pár szót: régebben a törököknél a házasság általában két család között létrejött úgymond „megállapodás” volt. A kiszemelt lány családjához érkezik a fiú, úgymond háztűznézőbe, általában a szüleivel vagy valamelyik idősebb rokonával, és amennyiben a két fiatal szimpatikusnak találja egymást, és mindkét család egyetért, csupán akkor jöhet létre a házasság. Mindezt megelőzi az ígérettétel: az idősebb rokonok megbeszélik a házasság körülményeit, a feltételeket és az ajándékokat. A vőlegény családjának úgy nevezett „kendőpénzt” kell fizetnie a lányért, ezzel kompenzálva a családot a lánygyermek elvételéért. Persze ez a kendőpénz szokás már csak a kis anatóliai falvakban divat. Ezt követően tartják meg az eljegyzést: a fiatalok ujjára valamelyik családtag (általában az apa) húzza fel a gyűrűt, majd vágja el a két gyűrűt összefűző piros szalagot. Esküvő előtt kerül sor a leánybúcsúra, amit náluk henna éjnek neveznek. Eztán következhet a polgári esküvő.  

Egyik kedvenc hagyományom, amikor valaki egy nála idősebb emberrel találkozik, kezet csókol neki, majd a homlokához érinti a korosabb ember kezét a tisztelet jeléül. Az is nagyon jellemző a törökökre, hogy áldást mondanak. Ha egy idegen gyermekkel találkoznak, megáldják. Ha más otthonában vendégeskednek, megáldják a ház szakácsát is és annak kezeit a finom ételért, köszönetképpen.  Szokás a pénztárcára is áldást mondani, illetve arra, aki meghívott minket az étterembe.

O. J.: A sünnet, vagyis a körülmetélés ünnepe is érdekes. A körülmetélés az iszlámban vallási kötelezettség, melyet ünnepélyes szertartás keretében, jellemzően 6-7 éves korban végeznek, régebben otthoni, ma már kórházi körülmények között, a család férfitagjainak jelenlétében. A felgyógyulást követően díszes (kisherceg) ruhába öltöztetik a kisfiúkat, és elmennek a dzsámiba imádkozni. Hatalmas ünnepséget is rendeznek persze, hiszen ez a kisfiúk életében egy nagyon fontos esemény, kvázi a férfivé válásuk első állomása.

Ugyanilyen fontos életesemény a katonaság. (Törökországban még van kötelező sorkatonai szolgálat). A bevonulást megelőző két hétben megkezdődik a mulatozás a leendő katona és az őt búcsúztató barátok között. A búcsú napjaiban a fiatal férfiak nyakába piros csipkekendőt kötnek, a barátok pedig török zászlót lengetve kopogtatnak a rokonok, ismerősök ajtaján és pénzt gyűjtenek neki. Búcsú bulit is rendeznek, melynek költségeit közösen fizetik. Ezen az estén hennával megfestik a bevonuló ujját, amellyel majd a fegyver ravaszt fogja meghúzni. Lehetne említeni még a vendéglátással összefüggő szokásokat, a teázás és kávézás hagyományát is, de akkor sosem érne véget ez interjú. Zárásképpen csak annyit: minket, magyarokat a törökök testvérnek tekintenek. Kicsit másképpen ugyan, mint mi, de ismerik a közös 150 éves múltunkat is. Szeretettel beszélnek a magyarokról, rokonságunkat pedig közös ősapánkra, Attilára vezetik vissza. Kifejezetten sok Attila van közöttük, csak ők egy t-vel írják ezt a nevet. Bűvös szavak még a magyar szalámi, Puskás, az idősebbek pedig még az Amo szappanra is emlékeznek.

Tanfolyam, tananyagok: http://torokultanulunk.hu/

isztambuli utazások: https://isztambuliutazasok.hu/tematikus-utazasok/

Facebook-csoport: https://www.facebook.com/groups/isztambulbautazunk/

 

főkép: shutterstock

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

VNTR Graphic Studio
Kreatív dekorációk, logók, faégetéses portrék készítése professzionális színvonalon
06 30 659 2808
https://www.facebook.com/vntrart
VNTR Graphic Studio

Hasonló cikkek