Korunk a pszichopatáknak kedvez – Beszélgetés Vass Virággal

 

Olyan nő, akinek jó a közelében lenni, mert az a fajta, akiből sugárzik az intelligencia, a közvetlenség és az élet szeretete. Van benne valami Audrey Hepburn-ös báj. Törékenységét azonban céltudatosság és fáradhatatlan írói kedv szövi át: 2009 óta több bestsellert tudhat maga mögött. Legújabb műve, a Szoknya-blues századunk Férfi és Nő bonyolult viszonyáról ad pontos és kegyetlenül riasztó látleletet. Vass Virággal a digitális nőfogyasztásról, egy új generáció hajnaláról és férfisérelmekről is beszélgettünk.

Tavaly novemberben jelent meg korábbiaktól merőben különböző nyolcadik regényed, a Szoknya-blues. Ezúttal mi adta az ihletet?

Majdnem egy másik könyvön kezdtem el dolgozni, de nyugtalanított, pontosabban nem ment ki a fejemből mindaz a vélemény és férfiközösségekben használt jellegzetes mondat, amelyekre a Sohanő és a Sohaférfi kapcsán bukkantam. A Szoknya-blues rokonítható e két regényemmel olyan szempontból, hogy az elköteleződni nem tudó vagy nem akaró férfiak, illetve nők miértjeire keres lehetséges válaszokat.

Nagyon precízen kidolgozott karaktereket vonultatsz fel: van közöttük zugivó, fejlődési rendellenességgel élő és antiszociális személyiségzavarral küzdő is. Újságírói éned mennyiben segítette a szereplők hiteles megalkotását?

Erőteljes dokumentarista anyaggyűjtés előzte meg az írást dacára annak, hogy fikcióról van szó. Ez valóban újságírói „ártalom”. Olvasóként is szeretem azokat a regényeket, ahol nemcsak a jellemábrázolásban, krízisekben törekszik a szerző arra, hogy minden atomjában életszerű legyen, hanem riporterként tudósít arról, mi történik a szereplőivel a regény világában.

A történet szereplőire jellemző jegyek feltérképezéséhez milyen segítségeket vettél igénybe?

Konzultáltam pszichológussal is, de ennek a témának amúgy is hihetetlen gazdag szakirodalma van. Ha az Amazonon beütsz néhány, a témával kapcsolatos hívószót, irdatlan mennyiségű könyvre, tanulmányra, sőt még szakdolgozatra is bukkanhatsz, melyek ugyan egy másfajta környezet indulatait és gondolatait tükrözik, mégis erősen rokoníthatók a mi kultúránkkal.

Faggattad a környezetedben élőket is?

Sok huszonéves és harmincas barátom van – látom hogyan élnek, rendszeresen beszélünk az örömeikről, gondjaikról, őket is kérdezgettem, azonban, ha regényírásról van szó, én szinte – akaratlanul is – mindenkit bevonok, hónapokon át a témába vágó kérdésekkel nyaggatom a környezetemet.

Fotó: Csibi Szilvia
Fotó: Csibi Szilvia

Feltételezem, hogy a férjed sem maradt ki.

A férjem a legnagyobb segítségem: ő könnyebben mozog a “férfioldalon”. Remek adottsága van ahhoz, hogyan kell spontán módon férfibeszélgetésekbe bonyolódni anélkül, hogy interjúhelyzetet teremtene.  Nagyon átélhető történetek kerekednek egy-egy ilyen beszélgetésből.

Noha a Szoknya-blues fókuszában is a Férfi és Nő viszonya áll, a történetet most lélektani thrillerbe csomagoltad. Miért éppen a krimihez húzott most az írói szíved?

Adott volt, hogy ez most nem lesz a szó hagyományos értelmében vett szerelmes történet, hiszen sok indulat, sebzettség, fájdalom agresszió és nőgyűlölet érhető tetten a történetben szereplő Barna karakterében. Tulajdonképpen ő határozta meg a műfajt, ő volt a kiindulási pont. Sérült, kicsit paranoid, kicsit különcködő férfi. A “domestic noir” lélektani thrillerébe ez abszolút jól beágyazható.

Barna nőkről való gondolkodása egészen elképesztő és felháborító. Hogyan tudtál ennyire jól belebújni a bőrébe? Mi segített abban, hogy figuráját ennyire hitelesen hozd a lapokon?

Karaktere markánsan van jelen a férfi blogoszférában a mgtow szellemiséggel szimpatizáló (Men Going Their Own Way, azaz a Maguk Útját Járó Férfiak) magyar közösségekben. A bloggerek véleményén keresztül, akik szeretik magukat “Fűevőként” is emlegetni, könnyű volt az őt is jellemző gondolkodásmódra ráhangolódnom.

Nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy Barna figurája nyomokban pszichopata jegyeket is tartalmaz?

Valóban megvannak benne az antiszociális jellemvonások. Már korábban is írtam cikkeket a rájuk jellemző személyiségzavarról – ez újságírói munkám szerencsés visszacsatolása vagy, ha úgy tetszik találkozása a regényírással. Korunk a pszichopata személyiségtípusnak kedvez.

Ijesztően hangzik!

A menedzserek öt százaléka – kimutatták – konkrétan pszichopata. Jelenlegi életstruktúránk ezt a személyiségtípust erősíti és támogatja.

Jól értem, hogy legjobban az érvényesül és jut feljebb a céges ranglétrán, akiben megvan valamennyi a pszichopatákra jellemző tulajdonságokból?

Igen, cégek ki is használják ezt – gátlástalanságuk, érzéketlenségük,

átlagon felüli manipulációs készségük nagyon jól jön egy cég vállalati struktúrájában vagy az üzleti életben.

Egyébként az ilyen antiszociális személyiségzavarban szenvedőknek van egy nagyon varázsos, megnyerő, sármos oldala is, ráadásul tehetséges, kreatív emberek. Az ilyen típusú férfiak vagy nők egyre nagyobb számban vannak jelen a munkaerőpiacon, hiszen remekül tudnak érvényesülni és erős személyiségek. Megfigyelhető, hogy legtöbbjük vezető pozícióban dolgozik, versenyhelyzetben pedig remekül teljesítenek.

Egy nőismerősöm randevúzni kezdett egy pszichopatával, noha a személyiségzavarra csak később derült fény. Emlékszem, mennyire lelkesen áradozott a párjáról a kapcsolat elején. Két év sem telt bele, életveszélyes lett a férfival való együttélés.

Ez a típus kifejezetten vonzza a másik nemet függetlenül attól, hogy az illető férfi vagy nő.

Ezt a fajta személyiségtípust századunk nemhogy elítéli, hanem még segíti is.

Korunk nem a megfontoltságot, a kiérlelt, higgadt stílust, hanem a gyors eredményeket élteti. Tekintély helyett a hatalmat. Az alfa hímek között nem ritkán találkozunk pszichopata személyiségjegyeket hordozókkal.

Barna mindennek tetejébe még Fűevő is. De kik a Fűevők és honnan ismerhetjük fel őket?

Ezt a kifejezést először egy japán újságírónő használta, a 2000-es évek közepén kezdett el cikkezni róluk és viszonylag hamar elterjedt az egész világon. Japán speciális társadalom, olyan, ahol nagy nyomás nehezedik nőkre, férfiakra egyaránt. Gazdasági fellendülésüket munkamániájuknak, teljesítményorientáltságuknak köszönhetik. Folyamatos nyomásnak és elvárásoknak voltak kitéve. Érthető, hogy kevesebb gyerek született – jobban el is kényeztették őket.

Az előző generáció tehát kitermelt egy olyan nemzedéket, amelyik már nem akarja azokat az erőfeszítéseket vállalni, amelyeket a korábbi.

Talán az új korosztály már nem annyira ütésálló, mint a korábbiak.

Valahogy úgy. Talán nem véletlen, hogy Japánban bukkantak fel először Fűevő közösségek. Idővel a nők ott is egyre öntudatosabbak lettek. Az eredmény: a fiatal Fűevő fiúk nem akarnak részt venni a társadalomban, nem céljuk, hogy saját otthonuk, saját házuk vagy egzisztenciájuk legyen. Éppen annyit termelnek meg, éppen annyira kapcsolódnak be a társadalmi közösbe, hogy a szülőknél lakva úgy-ahogy fenntartsák magukat. Leginkább számítógépes játékokra költenek. Ezekkel ők tökéletesen elvannak, mert ugye időközben megjelent egy vonzó és kényelmes virtuális valóság is.

Hazánkban mennyire terjedt el az online pornóval megelégedő heteroszexuális férfiközösség, a nőhúsmentes attitűd?

Nem csak Japánban, hanem Amerikában, Németországban, angolszász területen is jelen van. Hazánkban is felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik már másképpen viszonyul a kapcsolatokhoz, házassághoz és elvétve megjelentek olyan csoportosulások, amelyek

tagjai nyíltan vállalják: bőven elég az otthonról élvezhető virtuális tér és online pornó.

Értem én, ha valaki nem kér belőlünk, nőkből, de mégis miért? Mi a gondjuk velünk?

A szavaikból az derül ki, hogy egész egyszerűen túl sok macerával jár számukra a részvétel akár a párkapcsolatokban, akár a komoly felnőtt életben. Ők azok, akik ha van állásuk, akkor két évenként tovább állnak. Eleve jellemző ez az Y generációsokra, nem feltétlenül baj ez. Sok tényezőnek kell együtt állnia ahhoz, hogy egy elszigetelt kis csoport egyszer csak jelenséggé váljon. Az 1910-es években például a fiúk inkább idősebbnek akartak látszani és körszakálluk volt. Száz évvel ezelőtt pellengére állította volna azokat a huszonéveseket a társadalom, akik otthon játékgépeznek a gyerekszobában, most meg elfogadott, mi több, támogatott lett. Jelenleg az örök fiatalság korát éljük, az öregedés már-már szégyellni való dolog. Nem mindenki akarja ezt az élethelyzetet, de sokan belesodródnak, belekényszerülnek és átveszik bizonyos csoportok attitűdjét.

Korunk másik, lassan népbetegségnek titulált jelenségével is szembesít a regény, melynek neve: kapunyitási pánik. A Z és Y generációsok közül minden negyedik ragad otthon a szülőkkel – Anni a gyerekével kényszerül vissza édesanyja lakásába. Miért képtelen a kezébe venni a sorsát?

Anni nem véletlenül ilyen. Kifejezetten olyan élethelyzetet kerestem számára, amelyben racionálisan megindokolható az, hogy az édesanyja segítségére szorul: kisfia autista, sok teendő van vele, az összefogás szükségszerű. Anni ráadásul a legkiszolgáltatottabb helyzetében, terhessége közben marad magára.

Önállótlan, lusta, életképtelen, kitörni vágyó esetleg gyerekszerepben rekedt. Melyik jellemzi őt leginkább a felsorolásból?

Sodródó nőtípus. Anni karakterét egyébként a leggyakoribb férfipanaszok hívták életre a fejemben. Nincs víziója saját életéről, ösztönösen dönt. Sokan vagyunk így, férfiak és nők egyaránt, ami azt jelenti, hogy rengeteg krízisen kell keresztül mennünk ahhoz, hogy végre megtaláljuk a számunkra jó irányt. És közben akaratlanul is rengeteg sérülést okozunk egymásnak. Számomra a nemek között feszülő ellentétek leginkább erről szólnak, nem a férfi és női alaptermészet egymásnak feszüléséről.

Hogy látod, milyen konfliktusgócok alakulhatnak ki egy olyan helyzetben, ahol két különböző generáció kényszerül egy fedél alatt élni?

Annak ellenére, hogy én magam ezt nem tapasztaltam meg, mindkét oldallal tudok azonosulni. Éppúgy vannak fiatalabb barátaim, mint ötvenesek. Hallom, tapasztalom az ismeretségi körömben, hogy milyen mély aggodalmakat okoz, ha egy szülő azt látja, hogy a gyereke élete nem úgy működik, ahogyan az ő esetében ilyenkor már működött, ha nem látja a felnőtt csemetét felelős, döntéshozó helyzetekben. Én azt látom magam körül, hogy

ha szülőként a kezdetektől fogva mindig csak támogatsz, akkor a gyereked gyenge, sebezhető és sérülékeny lesz.

Folyton rád lesz szorulva. Egy ilyen helyzet mindenkire terhet ró. Idővel a gyerek is feladja és a szülői tartalékok is kimerülnek. Én abból nyertem legtöbbet, hogy korán önállósultam, a szüleim bíztak bennem. Diákként már eltartottam magamat, nem bíztak viszont a főzőtudományomban, küldték a csomagokat. Máig nem főzök jól.

Az anyafigurád nem pusztán támogat – a törődés nevében időnként rá is telepszik a lányára, mi több, megpróbálja kontrollálni őt. Szerinted hova vezethet az effajta túlóvó „nevelés”?

A szakemberek szerint több oka lehet, ha valaki nagyon nem akar felnőni: vagy rossz élményei vannak a felnőtt helyzetekkel kapcsolatban, például nem boldog embereket látott maga körül gyerekként, vagy a szülők nem tették őt önállóvá, nem tudták olyan bölcsen szeretni, hogy erőssé tegyék. Persze nincs olyan szülő, aki mindent jól csinál. Nehéz dolog jól szeretni. Régen rendkívül erős és nyomasztó társadalmi elvárásoknak, erős mintáknak kellett megfelelni. Most gyakorlatilag egy adott családon belül dől el, hogy te milyen lehetőségeket kapsz attól függően, milyen batyukat hozott apád, édesanyád. Mindenki a szülei batyuját viszi tovább.

Az elmúlt száz évben olyan változások történtek, amire nem nagyon van recept – legalábbis én ezt tapasztalom.

Amíg régebben mindent a közönség normái és szabályai határoztak meg, addig mostanra az élet egyre több pontján választási lehetőségekkel szembesülünk. Dönteni piszok nehéz, felnőtt dolog.

Pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a túl sok döntéshelyzet tesz ilyen boldogtalanná.

A Szoknya-blues rendkívül aktuális – divat lett a női-férfi princípiumlapok leosztása. Főhősnődnek megfelelt volna, ha a férje keres többet, míg ő otthon teljesedik ki. A feministák és a legtöbb férfi aligha ért egyet az efféle felállással. Miért lett ennyi karrierista nő, miért akarnak egyre többen Angela Merkelt játszani?

Hogy valakinek elképzelése van az életéről, a hivatásáról, az érdeklődési köréről, szerintem fontos tényező a jól léthez. Nagyon nem mindegy, hogy van-e intellektuális vetülete az életednek vagy csak a fizetés, a javak megszerzése lebeg a szemed előtt.

Fotó: Csibi Szilvia
Fotó: Csibi Szilvia

Az anyaság, az otthonteremtés is lehet intellektuális tevékenység.

Hát, persze! Az egyik legintellektuálisabb, legkreatívabb tevékenység. De nem vagyunk egyformák, éppen ezért megmondom őszintén, én ezzel a női princípium dologgal bajban vagyok. Mióta a világ a világ, mindig is voltak autonóm karakterek. Gondoljunk csak a nagy emberismerők, Tolsztoj és Jane Austen regényeire! A férfiakat sem egyfélének látjuk. Nagyon unalmas lenne, ha minden férfi a macsó típust testesítené meg. Szeretik feltételezni, hogy a nők többségének ez tetszik, de van, akinek a művészlélek, az aktív hegymászó vagy a szobatudós jön be, ahogy olyan nő is van, aki domináns és akihez inkább az otthonteremtő szerep passzol. 

Az otthonteremtő, házasságóvó Héra-szerepet egyre több támadás éri az utóbbi tíz évben női oldalról is. „Csak nem fogok otthon zoknikat mosni, gyereket pesztrálgatni, miközben a pasim még azt is elvárja tőlem, hogy tálcán vigyem be a vacsoráját, amint sörösüveggel a pocakján meccset néz!” – mondják sokan felháborodva.

Saját erősségeinket, korlátainkat nem az elvárásokhoz kellene igazítani. Mindenkinek a saját személyiségjegyeit felmérve kellene megpróbálnia megtalálni a helyét az életben. Nem mindenkinek való a nagycsaládos anyuka szerep. Árthat és sokakat boldogtalanná tehet, ha egy arra alkalmatlan nőt ilyen szerepbe hajszolunk.

Abban egyetértünk, hogy korunk rosszul támogatja az önérvényesítést?

Ez egy agyonhasznált, de sokféleképpen értelmezett szó. Én úgy értelmezem, hogyha megtalálod azt a terület, amiben te jó vagy – lehet ez a család üzemeltetése vagy egy hivatás – akkor számodra az az optimális. Ha sok nő akar élni a tanulás, az önképzés lehetőségével, az is egy jó dolog. Sok nő és férfi aszerint választ élethivatást – ami szerintem meglehetősen rossz életstratégia –, hogy hol fizetnek jól, hol neveznek ki hamarabb főnöknek. Az érvényesülés csak akkor jó stratégia, ha azon a területen vagy, ami a tied, amit szívvel csinálsz és ahol tudsz fejlődni.

 

 

 

 

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek