Kínzás és ölelés határmezsgyéjén

Alig ült el A Viszkis-láz, Szalay Bence ismét egy rendkívül szélsőséges karakter bőrébe bújik: egy csavargót alakít a Sztárek Andrea rendezte, Spirit Színházban április óta futó,  Egon Wolff művén alapuló Papírvirágok című pszichothrillerben, mely  egyszerre szól vágyakról, szeretetéhségről, fájdalomról, valamint férfi és nő közötti harcokról. A darabról, idegőrlő párkapcsolatokról, a papi és a színészi hivatás hasonlóságairól, valamint önértékelésről beszélgettünk, némi viszkivel nyakon öntve.

Két kibékíthetetlenül ellentétes világ találkozása – ez olvasható a Papírvirágok ajánlójában. A középpontban egy férfi és egy nő áll. Miféle harcok, játszmák dúlnak kettejük között?

Az általam játszott Sneci egy hajléktalan srác, egy csavargó, de ez tulajdonképpen mellékes, tudniillik itt a figurák milyensége, az érzelmek, a férfi és a nő, Sneci és Eva (Perjési Hilda) viszonya, valamint a köztük folyó harc a fontosak. Egy nap a fiatal srác segít Eva csomagjait felcipelni, s a jó kommunikációs készségének, megnyerő modorának köszönhetően feljut a nő lakásába, ahol lassanként átveszi az irányítást, fokozatosan saját képére formálja az otthont, és annak lakóját is…

A korkülönbség számít ebben az esetben?

Eva ötvenéves, egyedülálló, magányos nő, aki érettebben, komolyabban áll a férfi-nő kapcsolathoz, mint az ereje teljében lévő, húsz éves Sneci. Örül, hogy végre történik vele valami, idővel bele is szeret a srácba, amit az ki is használ: feszegeti a határokat, játszadozik a nő türelmével, kíváncsi arra, hogy hol van az a végső pont, ameddig ebben a rendhagyó kapcsolatban el lehet menni. Rájön, hogy a nő szinte bármit eltűr, ő pedig ezt roppantul élvezi.

Vagyis mondhatjuk rá, hogy pszichopata?

Félig-meddig. A szélsőségek mentén él, rendkívül kiszámíthatatlan, szinte másodpercről másodpercre változik a hangulata, de közben meg egy nagyon emberi karakter, akinek a tettei egyáltalán nem ördögien gonoszak. Egy jó adag anyakomplexussal megáldott, meggondolatlan, önző srác, aki menekülőre fogja, ha érzelmek kerülnek szóba, ugyanakkor nagyon vágyik a törődésre, arra, hogy egy kicsit megpihenhessen. Hozzáteszem, hogy mi, férfiak – ha épp nem a kemény macsót játsszuk – nagyon vágyunk néha arra, hogy odabújhassunk egy nőhöz.

 
Fotó: Lantos Zsuzsanna
Fotó: Lantos Zsuzsanna

Akkor, ha jól értem, ez a bizonyos kettősség tölti meg feszültséggel az előadást, ettől lesz pszichothriller.

Igen, és ettől tűnhet Sneci egy kissé zakkantnak. A darabot átszövi a szexus, a két szereplő folyton közelít és távolodik egymástól. A srác hol megsimogatná, hol pedig megfojtaná a nőt.

Volt már részed egy ehhez hasonló felőrlő kapcsolatban, még ha nem is volt az ennyire végletes és ellentmondásokkal teli?

Volt, hogy én használtam a nőt, és volt, amikor ő használt engem, csakhogy én ezt akkor nem vettem észre. Egymás türelmének próbálgatása szerintem szinte minden kapcsolatban megjelenik.

Hogy jött a kapcsolat a Spirit Színházzal?

Az előadás rendezőjét, Sztárek Andreát kicsi gyerekkorom óta ismerem, nagyon jóban vagyunk, ismerem a rendezői elképzeléseit, és elképesztően tehetséges színházi mogulnak tartom. Ő keresett meg a szereppel, én pedig örömmel vállaltam a feladatot.

Mire reflektál a cím?

Sneci pusztán unalomból hajtogat papírvirágokat azokból az újságpapírokból, amelyekkel az utcán takarózik. Ez az egyetlen dolog, amihez ért, és ami esztétikumot képvisel az életében. Egyre többet és többet készít, míg végül az „alkotások” teljesen ellepik a nő lakását.

Menjünk most egy kicsit vissza az időben, és nézzük meg, hogy minek a hatására fogalmazódott meg benned, hogy színészként a közönséget szeretnéd szolgálni!

Semmi máshoz nem értettem. Végigbukdácsoltam az iskolát, lusta is voltam, de a színészettel és az irodalommal kapcsolatos dolgok mindig nagyon érdekeltek. Szerettem verset írni, produkálni magam, a középpontban lenni, vicceket mesélni, gyakran jártam színházba is, de a színházi látogatásaim száma akkor ugrott meg, amikor édesapám feleségül vette Gombos Judit színésznőt. Kedvem lett belekóstolni a színház világába.

Több helyütt lehetett olvasni, hogy eredetileg papnak készültél – egy olaszországi papneveldében tanultál fél évig. A színészeket sokáig a szabadosság fogalmával kapcsolták össze, a papokat az introvertáltsággal, vagyis két, egymástól teljesen távol eső világról beszélünk.

A két hivatás csak látszólag áll távol egymástól. Egy mise tulajdonképpen nem más, mint egy gyönyörű színházi produkció, amelynek keretében a pap szép „díszletben és jelmezben” felolvas egy tanító jellegű irodalmi szöveget. Ad valami értékeset a híveknek, akárcsak a színész a publikumnak. A papok korlátok közé van szorítva, legalábbis én így éltem meg. Sok mindenről nem lehet beszélni, ilyen a szex is (pedig sok mindent a szex mozgat, pontosabban a két nem közt vibráló energia és feszültség). Rájöttem, hogy mégsem ez az az út, amin járni szeretnék. A színészetben azt élvezem, hogy szinte bármit kifejezésre juttathatok, magamra szabhatom a szövegeket. A saját érzéseimet és gondolataimat egy-egy szerepen keresztül mutathatom meg, s egy élet alatt számos karakterrel azonosulhatok.

Milyen emlékeket őrzöl a felvételiről?

Vérfagyasztóan nehéz volt mentálisan, fizikailag és szellemileg is, és biztos vagyok abban, hogy százötven évvel ezelőtt is ugyanúgy izgultak a felvételizők, mint a mai fiatalok. Három rosta van, ami alatt rendszerint kiderül, hogy kik azok, akik bírni fogják az egyetemi képzés öt évét.

A Viszkis című filmben Ambrus Attila bőrébe bújtál, vagyis egy olyan bankrablót kellett alakítanod, aki nem fél egyedül járni az útját, aki fájdalmakat is bevállal a céljai elérése érdekében, s aki meglehetősen öntörvényű. Miben látod az ő igazságát, és hogyan sikerült kapcsolódási pontokat találnod?

Mindig igyekszem magamban megkeresni az általam játszott figurát. A Viszkis is ott volt bennem, csak fel kellett erősítenem magamban, és persze kellett mindehhez egy olyan profi rendező, mint amilyen Antal Nimród, akinek a segítségével olyan dolgokat fedeztem fel magamban, amelyeknek a létezéséről azelőtt fogalmam sem volt.

A Viszkishez hasonlóan én is szeretem a magam útját járni, de a közös cél, például egy előadás vagy egy film érdekében kész vagyok csapatban dolgozni, és az egyéni érdekeket a közös cél mögé helyezni. Nekem is volt már olyan időszak az életemben, amikor szinte bármit képes voltam megtenni azért, hogy elérjem a célom. Voltam nagyon fent, és voltam depressziós is. Mostanában a szerencsés periódusomat élem, ami remélem, hogy még jó darabig kitart – a tavalyi nyár az Egynyári kaland harmadik évadának forgatásával telt, és nagyon úgy néz ki, hogy idén sem lesz ez másképp, továbbá részt veszek a Veszprémi Petőfi Színház produkciójában is: a Holt költők társaságában játszom Knox Overstreetet.

Azt hogyan élted meg, amikor Vujity Tvrtko élő adásban kötött bele Ambrus Attilába?

Sok olyan alkotás van a filmtörténelemben, ami bűnözők életét dolgozza fel, szóval először nem tudtam mire vélni az ellenérzéseket. Szerintem azért lehetett sok feszültség az Antal Nimród-film körül, mert az Ambrus által elkövetett bankrablások Magyarországon történtek, tehát ily módon nehéz objektívnek maradni, másrészt pedig talán sokaknak az szúrja a szemét, hogy Ambrus még mindig él, és nemhogy él, hanem celeb lett, amiből – a kerámiakészítés mellett – még elég jól fenn is tartja magát. Én színész vagyok, és ha van lehetőségem egy profi rendezővel és stábbal dolgozni, akkor teszem a dolgom.

Úgy hallottam, hogy a kihallgatás jelenetei kifejezetten próbára tettek.

Másfél hétig mindennap tizenkét órán át vettük a kihallgatás jeleneteit. Ez önmagában emberpróbáló, ráadásul a kihallgatás jelenetei előtt már szinte minden rossz megtörtént a karakteremmel: sorra rabolta a bankokat, megszökött, üldözték, a csaja kidobta, elkapták… Az akciójelenetek felspannoltak, a Schneider Zolival közös jelenetek lehúztak. Régi, mély sebeket kellett magamban megkeresnem ahhoz, hogy a kihallgatáson hiteles legyek. Ez lelkileg megviselt.

Fotó: Szabó Adrienn /InterCom
Fotó: Szabó Adrienn /InterCom

Amikor megérkeztél az interjúra, azt mondtad, hogy a rajongók rendszeresen megállítanak meg egy-egy szelfire. Hogy viseled a népszerűséget?

Igyekszem a helyén kezelni. Eddig mindenki kedvesen közeledett felém, néha hallom, amint összesúgnak mögöttem az emberek, ha felismernek. Szívesen eldumálok bárkivel, de azt nem szeretem, amikor valaki túlzottan nyomulós.

A Playboy Man of the Year berobbanó kategóriájának jelöltjei között is szerepeltél idén, és aki rád néz, szerintem azt mondja, hogy jogosan. Te magadat jóképűnek tartod?

Igen, de mostanában elhagytam magam – az edzéseknek köszönhetően újra a formámnál leszek. Az osztályfőnököm, Zsótér Sándor mondta egyszer, hogy muszáj tisztában lennünk az adottságainkkal, vagy legalábbis tudnunk kell azt, hogy a nézők kíméletlenül kategorizálni fognak minket.  Én hősszerelmes karakter vagyok, de hála Istennek nem találtak még meg ilyen szerepek – izgalmasabbnak tartom a deviáns, mocskosabb figurákat.

Azt szokták mondani, hogy a színész a testéből (is) él. Mit gondolsz erről?

Teljesen egyetértek. Álszerénység lenne azt mondogatni, hogy a külsőségek nem fontosak. A külső nagyon is sokat számít ebben a szakmában (is), de e mögé azért oda kell pakolni a tehetséget, a szorgalmat és az alázatot is.

 

Portréfotó: Csányi István

 

 

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

VNTR Graphic Studio
Kreatív dekorációk, logók, faégetéses portrék készítése professzionális színvonalon
06 30 659 2808
https://www.facebook.com/vntrart
VNTR Graphic Studio

Hasonló cikkek