Ki gondolta volna? Roger Federer tizennyolcszoros Grand Slam-győztes!

„Apa! Te most már elértél mindent?” – kérdezte meg Federert egyik kisfia, Lenny, az Austral Open döntőjét követő napon. Federer pedig stílusosan válaszolt: „Mindent is!”

Hangozhatna ez nagyképűen is, de ha valamelyik sportolóról tudjuk, mennyire szerény, az Roger Federer, a tizennyolcszoros Grand Slam-győztes. Igen, még kimondani vagy olvasni is elképesztő: tizennyolcszoros Grand Slam-győztes!

E jelenlegi, utolsó nagy győzelme még inkább felértékelődik, ha kicsit belegondolunk a tényekbe:

A svájci világklasszis 2012-ben nyert legutóbb Grand Slam-tornát, azóta nagy tornákon nem igazán brillírozott. Haladt szépen előre, ahogy a sodrás vitte, de kiugró teljesítménye nem volt az említett év óta. Mindig ott volt, mindig hallottunk róla, de nem volt meg a korábbi tűz, ami kellett volna ahhoz, hogy igazán célba érjen. Azt gondolhattuk, már nem is fog, a tavalyi év pedig minden jelével erre utalt. Hogy miért? A 2016-os év volt az első 2000 óta, mikor Federer nem nyert tornát, és csak egyetlen egy olyan játékostársát sikerült legyőznie, aki a Top 10-ben volt. Majd júliusban bejelentette, hogy komoly térdsérülése miatt nemcsak, hogy az olimpián nem indul el, de az év hátralévő részében már nem indul semmilyen versenyen.

Azt gondolom, ekkor minden teniszrajongó felszisszent, hogy ne már! A tavalyi évben nyitotta meg teniszakadémiáját Rafael Nadal, ahol – ahogy a svájci teniszcsillag elmondta – az egy dolog, hogy bemutatómeccsre sem volt képes a spanyol ellen, de fél lábon állt, annyira erős fájdalmai voltak.

Ennyi baljós árny után, ennyi balszerencsét követően eljött az első 2017-es Grand Slam, az Australian Open, Svájc minden idők leghíresebb sportolója pedig elindult ezen sporteseményen. Idén Ausztráliában három meccsen is öt szett kellett ahhoz Federernek, hogy megnyerje aktuális mérkőzését – ilyet neki eddig egyetlen Grand Slamen sem kellett átélnie. Ez a három meccs pedig nem kevesebb, mint tíz óra tizenöt perc teniszre késztette a korábbi világelsőt, mely még barátok között szólva sem kevés, na de eljutott a döntőig, amelyben pedig egy igazi álomdöntő (Federer-Nadal) részesei lehettünk. A két játékos hat év után találkozott egymással Grand Slam-döntőben.

tenisz1
Roger Federer megnyerte az AusOpent Forrás: AFP/Paul Crock

Mindezek után azt hiszem, joggal gondolhatjuk, hogy 2017. január 29-én csoda történt. Ahogy talán azt sokan várták is, ötödik játszma döntött a két gigász csatájának győzelméről. A svájci teniszező breakhátrányban volt a döntő szettben, innen sikerült talpra állnia, és a maga javára fordítani a mérkőzést. Ez már csak azért is meglepő, mert Nadal évek óta jobban ott volt fejben kettejük összecsapásain, és a Grand Slam-tornák történetében mindössze egyszer tudta legyőzni Roger Rafát, de az is Wimbledonban volt, nem pedig Melbourne-ben. És mikor is sikerülhetett volna újra, Federer visszatért, és történelmet írt.

A 2000-es évek elején volt egy teniszező, akire azt mondtuk, mondták, hogy nála nincs nagyobb játékos, és nem is lesz. Ő minden idők legnagyobb teniszcsillaga, úgy hívták: Pete Sampras. A kétezres évek elejének volt ő a Roger Federerje, vagy Federer volt a 2010-es évek végének Pete Samprase? Talán mindegy is, egy biztos, Federer egy világklasszis, aki a csúcsot megjárta – nem egyszer –, és még ki tudja hányszor fogja. De ha már egyszer sem, akkor is minden idők egyik, ha nem a legnagyobb teniszezője.

A szerénységéről meg csak egy példa: „Ha a teniszben lenne döntetlen, most elfogadnám, és megosztanám a győzelmet Rafával. Nem a trófeáért érkeztem Ausztráliába, hihetetlen, hogy most itt állhatok vele” – nyilatkozta Federer vasárnap az Austral Open megnyerését követően.

tenisz2
Rafael Nadal Forrás: AFP/Peter Parks

Főkép: AFP/Paul Crock

Szerző: Palánki István

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek