Karafiáth Orsolya

Karafiáth Orsolya

Beszélgetés Karafiáth Orsolyával

Új verseskötetét mutatta be Karafiáth Orsolya április 9-én a Gödör klubban. A költőnő nem kér támaszt, se biztatást, jó szót, nem számít senkire – verseiben módszeresen feltépi magán a sebeket. Hogy miért volt e fájdalmas pokoljárásra szükség, mi inspirálta az elmúlt hat év verstermését és mit jelent Élni, Karafiáth Orsolyát kérdeztük, aki könyvfesztiválra időzített kötetét a 2014 karácsonyán elhunyt rádiós műsorvezetőnek, Vízy Dorkának ajánlotta.

Akartam, jöjjön. Felfedtem magam.
Vagy ő, vagy én. Ha másképp nem lehet.
Ütközzünk végre meg, akár halálra.
És akkor jöttek az első neszek.”

Karafiáth Orsolya: Találkozás (részlet)

IMG_6014xxxBátor könyv, egy új alkotói korszak kezdete”– mondta bevezetőjében az Élt méltató és szerkesztő  Keresztury Tibor. „Az Él elölről kezdi a Karafiáth-történetet. A versek hátterében ott muzsikál a sanzonok dallama, a kötet azonban már egy érett, sokat próbált költő hangja, aki öncsalás és kozmetikázás nélkül nyúl önmaga poklába, jól ismeri a szorongást, a magányt. Nem riad vissza a sebek felszaggatásától, fülledten érzéki és visszafogottan érzékletes” – tette hozzá az író, majd színpadra szólította a kötet szerzőjét, Karafiáth Orsolyát, aki az előadás részeként bemutatta a Takáts Eszter Beat Band és Góbi Rita (tánc, koreográfia) közreműködésével a kötethez készült Él című klipet.

Orsi négy versét olvasta fel, majd Jánossy Lajos beszélgetett tabuk nélkül a szerzővel. A kérdezz-felelek során Orsi elárulta, hogy a kötet címe Sylvia Plath olvasása közben fogalmazódott meg benne, ugyanis erőt és tragédiát érzett az öngyilkossági kísérlet után magához térő Plath soraiban. A kötet elementáris hatású természeti világa önismereti csoportfoglalkozásokon formálódott, ahol a résztvevők elméje imaginárius tájakon, erdők, szirtek, tisztások, rétek birodalmában kalandozott. Torma Éva cserépdarabokból összerakott nőt ábrázoló Kertben címet viselő szobra szintén művészi inspirációt nyújtott Karafiáth számára, a kötet borítóján is ez az alkotás látható.

Pontosan tudtam, mik azok a költemények, amiket mindenképpen megjelentetésre szánok. Tudatos szelekció, átgondolt koncepció jellemzi a költeményeket. Sokáig eltávolítottam magam írásaimtól, igyekeztem némiképp elhatárolni magam a személyes érzéseimtől, az Élben azonban már képtelen voltam a túlzott távolságtartásra”.

*

IMG_5952xxx– „Ráncokat elfedő kozmetika nélkül nézel bele önmagad poklába” – írta negyedik verseskötetedről Keresztury Tibor. Milyen bugyrokat talál az, aki a köteten keresztül belenéz Karafiáth poklába?

– A bennük élő állatok, vadállatok, a nőiség, a női test, élet és halál, szülő-gyermek kapcsolat, valamint a múlthoz, jelenhez való viszonyulás bugyrai alkotják a kötetet.  Eredeti címétől (Bestiárium) nagyon sokáig nem bírtam elszakadni, hiszen épp e témakörök miatt éreztem találónak. Mindenkinek megvan a maga pokla, nem titok, hogy terápiás céllal írtam a sajátomról.

– Te, aki sminkelsz, parókát viselsz, extravagáns ruhákba bújsz, a humoroddal veszed el a dolgok élét, vagyis elfedsz, most verseidben módszeresen téped fel a sebeket magadon, csupaszítod le a lelked. Miért érezted szükségét egy ilyen fájdalmas beavatkozásnak?

– Hat év telt el a legutóbbi kötetem óta, az Élen 2009 óta dolgozom. Ez az első, teljesen józanul írt verseskötetem, ekkor tettem le az italt. Az írás során folyton elfogott a félelem, mert tartottam attól, hogy éppen a józan állapot sodor majd alkotói válságba. Képes leszek-e még olyan intenzitással írni, mint korábban? Ez motoszkált bennem a szenvedélyem elhagyását követően. Nehezebb volt tisztán alkotni, hiszen éppen azt a lendületet és ösztönösséget, vagyis azt a mankót kényszerültem nélkülözni, ami éveken át, szenvedélybeteg költőként az inspirálóm volt. Azokra az élményekre és spontán benyomásokra, amelyek korábban az ital hatására értek, most nem támaszkodhattam. Sokkal átgondoltabb, szisztematikusan elemzett alkotást sikerült kiadnom a kezeim közül.

– Nem félsz attól, hogy  a lecsupaszítással támadási felületeket dobsz mások elé?

– Egyáltalán nem tartok ettől, mert jellemző rám, hogy mind az erősségeimet, mind a gyengeségeimet kiadom magamból. Nem takargatok semmit, ez érvényes rám újságíróként és költőként is. Kiírni magamból a rosszat vagy a jót – az egészséges működésem alapja.

– Nem önéletrajzi kötet, mégis soha ennyire közel nem voltál a versekben megszólaló lírai énhez…

– Az elmúlt hat év során sok minden történt velem, például a családom nagyobb része meghalt. Ezeket az önéletrajzi tényeket, ha akarnám sem tudnám leválasztani magamról vagy távol tenni magamtól a verseimben, habár a kötetben szereplő versek valóban nem önéletrajzi, hanem fikcióba átültetett alkotások.

– Ettől még rendkívül bátor vállalkozás. Mennyire viselt meg téged a múltba való visszatekintés az írás során?

– Hat év elég idő volt arra, hogy képes legyek kimondani magamnak: a szorongásaimmal együtt vagyok teljes, a félelmeimmel együtt alkotjuk Karafiáth Orsolyát. Úgy vélem, hogy ma már tudok erről úgy beszélni a műveimen keresztül, hogy az depressziótól mentes, letisztult és érthető legyen.

– Hiányzik valami a régi Karafiáth-életből neked?

– Igen, persze, hiszen sokkal jobb mámorban evickélni, a mának élni. Szerettem azt az Orsit, akit nem érdekelt, mit hoz a holnap, nagyon tetszett az állandó balanszírozás a szürreális és a való világ között. Ez a fajta könnyedség, spontaneitás mára kiveszett belőlem. Néha ugyan megfordul a fejemben, milyen lenne, ha újra…De nem éri meg. Így aztán gyorsan le is beszélem magam róla. Nyilvánvalóan nehezebb egy olyan úton menni tovább, amelyen nincs helye a túlzott önfeledtségnek vagy annak a bizonyos átesésnek a ló túloldalára.

– Mit jelent élni számodra?

– Hogy alapvetően érzékeny, befordulásra hajlamos alkat vagyok, az sosem szakmai nehézségek hatására erősödött fel bennem. Engem sosem az alkotással, a hivatásommal együtt járó küzdés, hanem a nyomasztó családi „örökség” – nem tudom másképp megfogalmazni – vert földhöz. Arról az útról, amelyet én magamnak választottam egészen idáig senki és semmi nem tudott letéríteni, gátolni sem próbált senki, sőt, inkább segítő kezek nyúltak felém. Amikor az életemet sötétebbnek, kaotikusabbnak láttam, mindig jött valami, amitől aztán elvonult a vihar, és minden szépen összesimult egy optimális rendszerbe. Az eleve elrendelt fájdalmakból nem lehet kitörni. Ez a könyvem tanulsága, a borítón szereplő összekuporodott nő az életet szimbolizálja, a kötethez készített trailer is ezt nyomatékosítja: darabokból állunk össze, hullunk szét darabjainkra. Idő kell, hogy az éles darabok összesimuljanak, és kiadják a formát, amelyet úgy hívunk: test és élet. Sebződünk, széthullunk, újraalkotjuk önmagunkat. A nehéz periódusokban az egyetlen, amiben mindig megingathatatlanul hittem, az az írás. Ettől élek. Tudtam, hogy ez az, ami mindig is része volt és lesz az életemnek.

Jónás Ágnes

 

Zene: Takáts Eszter Beat Band
Tánc és koreográfia: Góbi Rita

 

Karafiath Orsolya elItt vagyunk, ahol a part szakad. Itt, ahol egy másfél évtizedes történet véget ér, és hirtelen valami új kezdődik el. Nem minden előzmény nélkül, nyilván, mégis váratlan erővel, az eddigi ügymenethez képest brutálisan. Behajózni, kikötni és horgonyt vetni esélytelen: a megérkezés hajótörés az éles sziklaszirteken. Szárazföld a talpunk alatt, lépteink iránya mégis bizonytalan. A szellős ligetből beérünk a sűrűjébe. Ez itt a szembenézés erdeje. Farkasok órája, sejtelmes félhomály a lángoló fehér hold alatt. Egy óriás pupillájú felvillanó szempár, prédára les. Hideg kövek, megroppanó gallyak, gödörré vájt tisztás, egyre mélyülő verem, amibe „behull a borzalom.” Fenyegető neszek. Egy megtartó fatörzset találni, szervesülni, összeforrni, hogy ne tudjon „meghajolni, törni, veszni” az, akihez emberhangon szól a meddő nőket kedvelő hegy. Dehogy is a csúcsra kívánna feljutni, hisz tudható: nincs, mi ott megterem. Csak hogy kordában lehessen tartani a fenevadat.

Karafiáth Orsolya hetedik kötete (mely egyben a negyedik verseskötete) az elejéről kezdi újra a történetet.  A háttérben még hallható az andalító sanzonok dallama, de ez már egy sokat próbált, érett költő hangja, aki hiú ábrándok, kegyes öncsalás és a ráncokat elfedő kozmetika nélkül belenéz önmaga poklába, mert biztos magában, és tudja, mit akar. Ez a könyv sokat tud a szorongásról, a páros magányról, az ösztönök és a vágyak hatalmáról, az anyáról, apáról, a nőiségről és az erotiká­ról: a versvilág egyszerre fülledten érzéki és visszafogottan érzékletes. A versekben a költő módszeresen feltépi magán a sebeket. Nem kér támaszt, se biztatást, jó szót, nem számít senkire; egyedül megy be az erdő mélyébe, egyedül egyensúlyozik a sziklaszirteken.

Bátor könyv. Egy új alkotói korszak kezdete.

Scolar Kiadó

Publikálva: 2015.04.15 TiszatajOnline.hu

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek