Jimi Hendrix-emlékkoncert lesz a fővárosban

Novemberben lenne 75 éves minden idők talán legnagyobb rockgitárosa, Jimi Hendrix, akinek emlékére október 29-én – számos vendéggel kiegészülve – a Halper-Hendrix Experiment ad koncertet a fővárosi MOM Sportban. A Bocanova Olasz Étteremben október 2-án tartott sajtótájékoztatón Halper László, Török Ádám, Babos Gyula, Kőszegi Imre és Solti János idézték fel az amerikai kultikonnal kapcsolatos emlékeiket.

Halper László 2007 óta játssza a valaha élt legjobb és legnagyobb hatású rockgitáros, Jimi Hendrix számait dzsesszes megközelítésben különböző formációival, és több kerek évfordulón előadták már műsorukat. Mint azt a sajtótájékoztatón elmondta, a Band of Gipsys Reincarnation elnevezésű csapattal – amelyben Fekete István és Kőszegi Imre is játszott – 2010-ben 40 Years After címmel egy teljes lemezanyagot szenteltek Hendrix munkásságának a dzsessz és a tradicionális cigányzene beemelésével.

Halper László, Kőszegi Imre és Solti János
Halper László, Kőszegi Imre és Solti János

Az október 29-i emlékkoncerten a Halper-Hendrix Experiment alapzenekar neves sztárvendégekkel kiegészülve játssza majd el a több mint negyven éve elhunyt kultikon dalait. Az együttesben Halper László a szólógitárt, Kosztyu Zsolt a basszusgitárt, Hajas László a dobokat, Kollman Gábor és Csejtey Ákos a szaxofonokat, Fekete István pedig a trombitát szólaltatja majd meg. Az esten vendégelőadóként jut majd szerephez Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Babos Gyula dzsessz-gitáros, Kőszegi Imre dobos, Tátrai Tibor gitáros, Török Ádám fuvolista és Solti János all-around dobos. Színpadra lép még Rick Toldon amerikai énekes, aki  összetéveszthetetlen hangjával szórakoztatja a közönséget, s akinek volt szerencséje a gitáros-énekes-zeneszerzőt személyesen is ismerni még sztárkorszakában. „Más műfajba helyezzük át Hendrixet, dalait egy másik perspektívából mutatjuk meg: dzsesszes felfogásban, fúvós zenészekkel kiegészülve adjuk elő azokat” – árulta el Halper László gitáros-zenekarvezető, majd hozzátette, hogy nagy öröm számára, hogy ilyen rangos koncertet sikerült összehozni a legenda születésnapjára, s reméli, öt év múlva is visszaemlékezhetnek az ikonra.

Török Ádám arról beszélt, hogy 1967 januárjában a Luxemburgi Rádióban hallotta a Hey Joe-t Hendrixtől, aztán 1968-ban a Dogs együttessel már játszottak számokat a gitárostól.

Babos Gyula megjegyezte, hogy Hendrixet sem utánozni nem lehet, sem pedig hasonlóan játszani. Szerinte a zenész zenés beszéde, gitárhasználata, játéka és hangszerével kialakított szimbiózisa olyan egység, ami a mai napig példátlan. „Hendrix olyan, mint Bartók vagy Sztravinszkij – a saját nyelvén alkotott maradandót és törte az utat az utókor számára. A koncerten Kelet-Európában felnőtt, a nyugati világra nagyon figyelő muzsikusokként játszunk majd, s azt fogjuk megmutatni, miként lett beoltva egy zseni által az a kultúra, amit mi Magyarországon képviselünk.

Babos Gyula és Török Ádám
Babos Gyula és Török Ádám

Jegyek az október 29-i koncertre IDE KATTINTVA igényelhetők! 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek