Jávori Ferenc Fegya – Zenére hangolt antennák

fegya

Fegya – e név hallatán az első, ami eszünkbe jut, a klezmer, no meg a Budapest Klezmer Band, amely idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Tapsolt már nekik a londoni Queen Elizabeth Hall közönsége, zenéjükkel meghódították többek között New York-ot, Moszkvát és Amszterdamot is. Hogyan éli meg a tapsot, milyen út vezetett a Fészek klub pincéjétől a világhírnévig, hogyan válik antiszemitizmus elleni fegyverré a zene és milyen klezmer különlegességekkel itatják át a Dohány utcai zsinagóga falait az idei Zsidó Kulturális Fesztiválon – többek között ezekről kérdeztük Jávori Ferenc „Fegyát”, a tradicionális zsidó muzsikát unikummá varázsoló zenekar Kossuth-díjas vezetőjét.

Galambosi Gyula hegedű prímással való találkozására élete meghatározó élményeként emlékszik – ekkor találkozott először azzal a zenei stílusban kifejeződő mentalitással, melyet úgy hívnak: klezmer. Emlékszik még, hogy mit érzett, amikor először hallott tőle efféle dallamokat?

Nagy hatással volt rám Galambosi Gyula személye és hegedűje is. Lenyűgözött, ahogyan kicsalta belőle a hangokat. Egy öttagú cigányzenekarban játszott Munkácson a Csillag Étteremben, itt találkoztunk nyaranta. Édesapja klezmerekkel játszott együtt esküvőkön még az első világháború előtt, tőle örökölte meg ezeket az izgalmas dallamokat.

Mindig élveztem a játékát és azokat a bizonyos klezmernek emlegetett zsidó zenei motívumokat, amelyeket előhívott a hangszeréből. Nem volt idegen számomra az efféle muzsika olyan családban nőttem fel, amelyben a zsidó énekeknek éppolyan nagy jelentősége volt, mint a tradíciónak, az összetartásnak, a szeretetnek és a közösségi szellemnek különösen hanuka, újév, pészach idején.

Család, közösen eltöltött idő, tradíció – csupa olyan fogalmat említett meg, amelyeknek értéke manapság kopik, devalválódik, legalábbis én ezt tapasztalom.

Mi sosem ültünk húsz-harmincnál kevesebben az asztalnál, ha ünnepi időszakról volt szó. A családból nagyon sokan kivándoroltak, Izraeltől Amerikáig mindenhol élnek rokonaim, de a kapocs, az összetartozás igénye még mindig bennünk él. Unokatestvérem, aki Izraelben él idén Kárpátaljára szervezi születésnapját. Durván nyolcvanan leszünk ismét együtt – ilyen szinten van igényünk egymásra.

Munkácson is nagy volt az összetartás, nem jelentett gondot, ha éppen nem volt pénzem fagylaltra vagy mozijegyre tudtam, hogy Hugó bácsihoz, a kalaposhoz bármikor bemehettem kérni és azzal is tisztában voltam, hogy apám majd visszafizeti neki. A szívesség, a segítés oda-vissza működött. Boldog gyerekkorom volt.

Tudván, hogy 1946-ban született, alakulhatott volna másképpen is ez a gyermekkor, sőt, továbbmegyek: talán nem is beszélgethetnénk most itt.

Hogy itt ülök, az valóban egy csoda. Édesapámat 1943-ban vitték el munkaszolgálatra a Don kanyarhoz negyvennyolc zsidó férfival együtt – ebből visszajött összesen hat, köztük apám. Kétezer kilométert tett meg gyalogszerrel hazáig, ’45-ben ért vissza Munkácsra, ahol édesanyám már várta őt. Ő, aki akkorra már szintén megjárt egy másik poklot: Auschwitzot. Hogy két ember ilyen borzalmak dacára képes volt új életet kezdeni, hogy egy év múlva jött az egyik gyerek, következő évben pedig a másik, az valóban csodálatos és példaértékű. Az emberek gyakran panaszkodnak, hogy így nem jó, úgy nem jó az élet, meg hogy lehetne jobb. A szüleim nem foglalkoztak ilyesmivel, nem kerestek válaszokat a miértekre, nem okolták a külső körülményeket mondván az élet megy tovább, el kell fogadni és meg kell becsülni, ami van. A recept egyszerű volt: élni kellett.

Abból, amit édesanyja átélt megérzett valamit gyerekként vagy tabuként kezelték otthon a témát?

Édesanyám nagyon okosan, kellő tapintattal adagolta az auschwitzi történeteket, ugyanakkor tudatosan próbálta maga mögött hagyni a múltat. Az életösztönére hallgatott és ezt a hozzáállást ültette el bennünk is. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy védőpajzsot vontak körénk és, hogy gyerekként semmit nem éreztünk meg a halál árnyékából. Szívvel neveltek, nem könyvekből.

fegya7

Hegedülni, később pedig zongorázni tanult. Más hivatás szóba sem jött? Nem hangzott el olyan mondat a családban, hogy jaj, édes fiam, keress azért magadnak olyan szakmát is, amiből meg tudsz élni?

Nem, mert akkoriban még volt rangja a zenének és a tanulásnak. Hat éves voltam, amikor édesanyám kézen fogott és beíratott a munkácsi zeneiskolába. Zongorázni szerettem volna, de Spicer bácsi, az intézmény igazgatója inkább hegedülésre bíztatott mondván hegedűvel könnyebben lehet menekülni. Ezzel a dolog el is lett döntve. Csak később választottam mellékhangszerként a zongorát. Nálunk nem volt kérdés, zenéljek vagy se – ha akkoriban azt mondtad, zenésznek készülsz, nem társítottak hozzá semmilyen pejoratív jelzőt. Manapság inkább vesznek a gyereknek komputert mint hegedűt.

Jiddis folklórt gyűjtött hosszú évekig, az anyag sokáig ott lapult a fiókban. A gyűjtések már eleve motiválták abban, hogy egyszer zenekart, nevezetesen a Budapest Klezmer Bandet megalapítsa?

Éreztem én, hogy valamikor még szükségem lesz a gyűjtött dallamokra, de a hetvenes években még nem voltam kellően bátor ahhoz, hogy előhúzzam ezt az adut.

A tanulóévek szorgalmi időszakában hangfelvevővel járta a falvakat? Valahogy így képzeljem el a gyűjtést?

Akkoriban még nem volt hangfelvevő, maximum magnó, de én jobb’ szerettem kottázni. Ha valahol meghallottam, hogy egy zenekar zsidó dallamokat játszik, rögvest lejegyeztem, jóllehet, ekkor még nem létezett olyan, hogy zsidó zene. Volt ukrán, orosz, kárpátaljai, örmény, de a zsidó vagy a klezmer még nem vert gyökeret a köztudatban.

Budapest Klezmer Band – a név, ami mágnesként vonzza a közönséget. Napok alatt kelnek el koncertjegyeik, rendszeresen teltház előtt lépnek fel – ma már csak ezt látjuk. Ön még látja azt a pincét, ahonnan 1990-ben útjára indult sikertörténetük?

Ha visszagondolok arra, hogy egy pincében kezdtünk muzsikálni és, ha melléteszem azt, hogy most hol tartunk, akkor annyit tudok mondani: csoda, megvalósult álom. Az utóbbi 25 év igazi sikertörténet, hiszen a klezmer zenével elértük, hogy világvárosok is tapsoljanak a koncertjeinken.

Az általunk játszott zenei műfaj eleinte sokaknak idegen volt, olyannyira, hogy klezmer helyett gyakran klemzernek emlegették. Amikor a kormányváltást követően megalakult a Zsidó Kulturális Egyesület, sokan bíztattak arra – köztük Raj Tamás rabbi és Turán Róbert is-, hogy zenéljünk. Tudtam, hogy csak be kellene nyúlnom a fiókomba, ahol a gyűjtés, a bizonyos klezmer kincs lapul. Tisztában voltam azzal, hogy ezt a hagyományt ápolni kell. A műfaj szakmailag is nagyon érdekelt, izgalmas kirándulásnak tartottam, ugyanakkor motivált az is, hogy megtaláljam önmagam. Kerestem azt a hangzást, amely kizárólag engem jellemez, az én zeném védjegye. A kezdetben tizenegy tagból álló Budapest Klezmer Band a megalakulást követően az amerikai mintákra hagyatkozott.

Zenészei mit szóltak ahhoz, hogy zsidó zenét fognak játszani?

Érdekelte őket és egyre jobban tetszett nekik, hiszen egy nagyon egyedi, érdekes zenei világ tárult fel előttük is. A klarinéttól, a harmonikától és a hegedűtől ez a műfaj más technikát követelt meg.

Nem úgy indultunk ám neki ennek, hogy mi akkor most jól meg akarunk belőle gazdagodni. Szeretetből csináltuk. Ahogy teltek az évek, egyre ismertebbek lettünk és már külföldről is érdeklődéssel fordultak a zenénk felé. A Harmonia Mundi nevű francia cég is hallott rólunk – neki köszönhetjük, hogy kiadódhatott első, Zsidó zene Kelet- és Közép-Európában névre keresztelt klezmer lemezünk, amely harminckét országban jelent meg. 1994-ben éreztem először azt, hogy frissítésre van szükség a zenekaron belül, csakhogy nem volt elegendő bátorságom megválni az egyes tagoktól. A sors megkímélt ettől a kellemetlenségtől – kaptam egy jó szerződést Németországba. Két lemeznyi anyaggal a tarsolyomban tértem vissza, na ekkor már megszületettek a fejemben a Budapest Klezmer Banddel kapcsolatos újítások is: pontosan tudtam, milyen zenészekkel, milyen hangszerekkel szeretnék a jövőben színpadra állni, azt is eldöntöttem, hogy a csapat hét tagból fog állni.

A régi tagok közül hárman maradtak. Ezután már csak be kellett menni egy stúdióba, felvenni a tarsolyomban lapuló meghangszerelt zenéket és kiadni a második lemezt. Így is lett. A ’95-ben kiadott album hatalmas sikert aratott – ekkor vette kezdetét a rendszeres koncertezés belföldön és külföldön egyaránt.

A következő Klezmer Band-bomba a háztetőn robbant…

Valahogy úgy. Kerényi Imre, a Madách Színház korábbi igazgatója eljött egyszer egy koncertünkre és rettentően megtetszett neki, amit hallott, látott. Másnap odajött hozzám, és csak ennyit mondott: Na, akkor most felmennek a tetőre!

Ennyiben ki is merült a felkérés?

Igen. Másnap aztán hívott telefonon, ekkor tudtuk meg, hogy a Hegedűs a háztetőnt kívánja színre vinni. Határozottan beszélt, nem volt apelláta, de hát ki ellenkezett volna – rendkívül örültünk a feladatnak!

Kerényi mindenféle amerikai máz nélkül kívánta színpadra adaptálni a darabot. Az előadás óriási szériát, kétszázhetvenhat előadást ért meg, kétszázötvenezer ember vett rá jegyet. Olyannyira a köztudatba került a darab és persze általa a Budapest Klezmer Band is, hogy már ha akartuk volna se lett volna megállás.

Szerencsére nem akarták! A zsidó muzsika mestereként hogy látja, hogyan hat az emberi lélekre a klezmer, illetve mekkora szerepe van zenekaruknak az antiszemitizmus visszaszorításában?

Hadd válaszoljak a kérdésére olyan példával, amely egy személyes élményemhez kötődik!

A 2014-es Holokauszt Emlékév alkalmából írtam egy számot, jobban mondva egy 19.századi ima szövegét dolgoztam át, melynek címe A Rabbi imája. Debrecenben adtunk koncertet, kértem a közönséget, hogy mivel most egy olyan szám fog elhangzani, amely emléket kíván állítani annak a több mint hatszázezer zsidónak, akiket Auschwitzba deportáltak – ám haza soha többé nem térhettek –, ha lehetséges, ne tapsoljanak, csak próbálják meg csendben kifejezni együttérzésüket és megélni a hallottakat.

Lejátszottuk a számot. Rövid csend következett, aztán valaki mégis elkezdett tapsolni, végül az egész termet tapsvihar töltötte meg. Csodálatos volt megtapasztalni, hogy minden jelenlévő egy emberként volt képes kifejezni együttérzését, szolidaritását a zene hatására. Átéreztetni a fájdalmat, a múltban megtörtént borzalmakat – ezért már megéri zenélni.

Tudom és hiszek abban, hogy a zene hatalmas fegyver. Az emberben van valami fura szerkezet, amit úgy hívunk: lélek. És mindenkiben ott vannak azok az antennák, amelyek segítségével igenis képesek vagyunk felfogni a zenei vibrálásokat. Az emberi reakció a lelki-érzékenységi amplitúdó fejlettségétől függ – a zene ezt hivatott fokozni és formálni.

Sok koncertünkön érzem és látom, amint könnyeznek az emberek. A nem zsidók is! Tudom azt, hogy a dallamok révén minden egyes koncerten megmozdul valami az emberekben. Elkezdenek gondolkodni. Dolgozni kezd az a bizonyos fura szerkezet. Számomra ez hatalmas elégtétel. S hogy mekkora a szerepünk az antiszemitizmus visszaszorításában? A zsinagógában például három-négyezer ember előtt politizálunk masszív két és fél órán keresztül. Zenével. Szívből.

egya7

Tavaly Tompos Kátya állt színpadra zenekarukkal, az idei Zsidó Kulturális Fesztiválon Szinetár Dóra emeli a Dohány utcai zsinagógában megrendezésre kerülő, 25 év-25 koncert névre keresztelt koncert est fényét.

Szempont volt, hogy aki velünk fellép, képes legyen jiddisül is elénekelni a számainkat. Tiszteletbeli tagjaink, Bíró Eszter és Dunai Tamás is jiddisül énekeltek, sőt, Rost Andrea, Falusi Mariann, Szulák Andrea, Polyák Lilla, Tompos Kátya is, hozzáteszem, kifogástalan kiejtéssel. A felkészülésben mindegyiküknek Komoróczy Szonja állt segítségére. Szinetár Dórát sem riasztotta el a kitétel. Sok éve ismerjük egymást az Operettszínházból, de sosem tudtam, hogy Dóra él-hal a kilenc éve futó Menyasszonytánc című darabunkért.

Egy beszélgetés alkalmával derült fény arra, hogy még vezetés közben is ezt a zenét szokta hallgatni. Ekkor árulta el nekem azt is, hogy nagyon bánja, hogy nem szerepel a darabban, noha imádja annak légkörét minden klezmer beütésével együtt. Nem lenne kedved fellépni velünk idén a Zsidó Kulturális Fesztiválon? – kérdeztem tőle. Felcsillantak a szemei és azt felelte: Tudod, milyen régen várok arra, hogy ezt megkérdezd?

Milyen dalokat hallhatunk a Budapest Klezmer Band és a művésznő közös előadásában?

A Menyasszonytánc dalaiból is adunk elő és nem titok, hogy idén Edith Piaf-repertoár is terítékre kerül. Három-négy új számunk is felcsendül, két dalt pedig jiddisül élvezhet a közönség.

Jávori Fegya boldog, derűs ember – talán nem javít ki, ha ezt állítom önről. Aki már találkozott önnel, aki hallotta zongorán játszani, sosem felejti el azt az őszinte kedélyességet, ami akkor tükröződik az arcán, amikor minden ízében átlényegül zenévé, szeretetté. Mi ennek a különleges Tevje-féle attitűdnek a titka?

A pozitív kisugárzás, a soha el nem múló optimizmus édesapámra volt jellemző. Mindig azt mondták otthon: hagyd az okok keresgélését, a te sorsodnak csakis te magad lehetsz a kovácsa. Ez nagyon megmaradt bennem, s talán éppen ezért van az, hogy mind a hibát, mind a derűt magamban keresem. Jól megvagyok saját magammal. A hibáimat igyekszem korrigálni, a derűt pedig megélem a színpadon. Ott ugyanis sosem dolgozom. Játszom!

fegya2

 Fotók: Vígh György

25 év – 25 koncert: Budapest Klezmer Band

Időpont: 2015. augusztus 30., 19:00

Helyszín: Dohány utcai zsinagóga (1077, Budapest, Dohány utca 2.)

 

Bővebb információ és jegyvásárlás ITT!

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek