Gondolj rám – Eszenyi Enikő a filmről

Eszenyi Enikő dr. Borlai feleségét alakítja a Gondolj rám című filmben. A művésznő így vall a színész-rendező Kern Andráshoz fűződő kapcsolatáról és a forgatáson szerzett élményeiről: „Kern András nagyon sokat jelent a számomra, nagy hatással volt az életemre. Már főiskolás koromban is sokszor megnéztem őt színpadon és csodáltam a játékát, aztán az első Vígszínházbeli szerepemben, a Ragyogj, ragyogj csillagomban a partnere lehettem. Annak az előadásnak különleges ízt adott, hogy épp egy filmrendező, Sándor Pál rendezte.

Örülök, hogy a Vígszínházban évtizedek óta András kollégája lehetek és így az elmúlt 30 évet volt szerencsém a közelében tölteni. Részese lehettem a legnagyobb örömeinek, bánatainak és sikereinek. A Vígben mindenki nagyon szereti őt, és tudja, hogy a színház mellett a másik szerelme a filmezés. 1995-ben rávett, hogy a Sztracsatellában játsszam el a szeretőjét, és fessem barnára a hajamat, mert ő azt szeretné!

Sokszor kértem, hogy rendezzen színházban, de soha nem állt kötélnek. Hatalmas élmény volt viszont, ahogy most, a Gondolj rám című filmjében rendezett. Immár nem a szeretőjét, hanem a feleségét alakíthattam. Bevallom, a forgatás alatt erős kameralázam volt, nagyon izgultam, mert meg akartam neki felelni és szerettem volna igazán jó lenni. Ő olyan csodálatos természetességgel létezik a kamera előtt, hogy ezzel számomra is meg tudta teremteni ezt a közeget. Megnyugtatott, kisimított és ezzel nagyon sokat segített nekem.

Az egész stábban sok régi ismerőssel dolgozhattam együtt, közülük többen – Börcsök Enikő, Rajhona Ádám, Fesztbaum Béla, Józan László és Majsai-Nyilas Tünde – a Vígszínház művészei. Az operatőrrel, Ragályi Elemérrel is több közös munkánk volt már, egyszer rendeztem egy Presser-klipet, azt is ő fényképezte.

Kern András egyik legnagyobb álma az volt, hogy újra filmet csinálhasson. Én már láttam a Gondolj rám-ot és nagyon tetszik, igazán méltó az Andrishoz, remélem, hogy nagyon sokan meg fogják nézni a moziban!”

 

Gondolj rám

Kern András filmje

színes, magyar dramedy

Játékidő: 95 perc

SZEREPLŐK

 Kern András, Eszenyi Enikő, Majsai-Nyilas Tünde, Szilasi Blanka, Rajhona

Ádám, Puskás Tamás, Börcsök Enikő, Liptai Claudia, Törőcsik Franciska,

Fesztbaum Béla

ALKOTÓK

Rendező: Kern András

Forgatókönyvíró: Vámos Miklós Halhatatlan című novellája alapján

Kern András és Vámos Miklós

Fényképezte: Ragályi Elemér

Vágó: Kornis Anna

Zene: Presser Gábor

Producer: Szekeres Dénes

 

16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Gyártási év: 2015

Forgalmazó: A Company

Bemutató: 2016. január 21.

Forrás: A Company Film Licensing Kft.

Fotó: cultura.hu

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek