Életük lapjai – Kacziány Aladár festőművész és Schultz Dóra naplója

Kettesben – ezt a címet viseli az a kötet, mely Kacziány Aladár festőművész és felesége, Schultz Dóra visszaemlékezését tartalmazza. A könyvet február 12-én ünnepélyes keretek között a MOM Kulturális Központ Kupolatermében mutatják be, többek között Mécs Károly színművész közreműködésével. A naplónak is nevezhető írást, melyet idős korában a festő kezdett el, majd évek múlva felesége folytatta, a művész özvegye élete alkonyán adta át kézirat formájában a családnak, illetve egy példányt ajándékozott belőle a Magyar Nemzeti Galéria Adattárának. Lindner Magdolnával, a mű egyik szerkesztőjével, a Magyar Nemzeti Galéria egykori főmuzeológusával beszélgetésünk során az 1900-as évek első felének szimbolista-szecessziós világában barangoltunk.


Kacziány Aladár az Országos Magyar Iparművészeti Iskolában végzett tanulmányai után ösztöndíjjal Rómában és Firenzében is neves képzőművészeti akadémiák növendéke volt. Onnan visszatérve jelent meg a Műcsarnok 1912-es tárlatán először műveivel. Később a Nemzeti Szalon rendezett műveiből kollektív kiállítást. Külföldön – többek közt – Hágában, Stockholmban, Tallinban, Bécsben és az 1932-es Velencei Biennálén is képviseltette magát. Dante- és Herbert Viktor-díjban is részesült, s megkapta a Nemzeti Szalon ezüstérmét is, mégis valahogy az az érzésem, hogy neve és munkássága hazánkban nem annyira ismert, mint az illendő volna.

Hosszú évekig dolgoztam a Magyar Nemzeti Galériában művészettörténészként, ahol ha az állandó kiállítás tárgyaira gondolok, értékítéletem  folytán pontosan tudom, hogy kik azok a művészek, akik az úgynevezett „első vonalba” tartoznak. Kacziány Aladár a kissé elfeledett, a „kánonból kiesett” művészek közé sorolódott – ahogyan Gellér Katalin a könyvben szereplő tanulmányában fogalmaz. Pedig jelenléte meghatározó volt a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok kiállításain. Művésztársaival együtt létrehozta a Szövetséget és a Spirituális Művészek Szövetségét is. Abban az időben igen sok csoportosulás működött, melybe egészen kiváló mesterek tartoztak. Valóban nagyobb hangsúlyt kaptak a Nagybányai művésztelep mesterei, a frissen alakult Nyolcak s egyéb ma igen nevessé vált alkotók és körök.  Ma azonban – úgy érzem már Kacziány Aladárnak is meg van a maga helye, például az angol preraffaelita hagyomány magyar festészetben való megjelenését illetően.

Hol találkozhatunk a műveivel?

A Magyar Nemzeti Galéria XX. századi állandó kiállításán látható az 1918-ban készült Szimfónia című festménye, de mind a Grafikai Osztály, mind az Új Magyar Képtár rendelkezik egyéb olajképekkel s rajzokkal tőle. A Petőfi Irodalmi Múzeum az egyik legkorábbi művét, a Vágy című kompozíciót őrzi (egyéb alkotásokon és vele kapcsolatos dokumentumokon kívül). A Sárospataki Református Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében, a Hadtörténeti Múzeumban is vannak Kacziány- művek, sokat pedig magángyűjtemények rejtenek.

Szimfónia, 1918
Szimfónia, 1918

Naplójának anyagát másodmagaddal rendezted sajtó alá, a kötet a Kettesben címet kapta. Mitől különleges és milyen szerkezeti egységekre tagolódik e kiadvány?

 A napló három rövid előszóval indul. Az egyiket szerkesztőtársam, az INFOTOP kiadó vezetője dr. Salamin András írta, aki magyarázatot ad arra, hogy e könyv hogyan illeszkedik a Hegyvidékünk Gyöngyszemei című sorozatba. Dr. Mecséry Viktória, Schultz Dóra tanítványa azt fejtegeti, hogy milyen kedves emlékeket őriz a tanárnőjéről, arról a kivételes és széles látókörű hölgyről, aki „annak idején úgy volt képes tanítani a művészettörténetet, hogy minden megelevenedett előttük”. A harmadik előszóban az én soraim olvashatóak: Schultz Dórával – nekem már Dóri néni marad – való megismerkedésünk történetét, személyes kapcsolatomat tártam az olvasók elé, de leírtam azt is, hogy mi volt az, ami miatt mindenképp érdemesnek tartottam ezt a naplót arra, hogy szélesebb közönség is megismerhesse.

A visszaemlékezés első fele Kacziány Aladár írása. E lapokon életének eseményei elevenednek meg születésétől kezdve, a művészpályáig való eljutásáig, itáliai útjaiig, majd érdekes részletekkel szolgál az első világháborúról, melyet testközelből is megtapasztalt. Később a XX. század első felének művészeti élete bontakozik ki előttünk, mindez természetesen sok személyes történeten keresztül. A festő később életkorára, fáradtságára hivatkozva nem kívánta folytatni életrajzának írását, így felesége folytatta a megkezdett szöveget, akinek stílusából érezhető az irodalomtanári képzettség, s a művészettel való érzékeny kapcsolata. „Felveszem tehát Aladár letett tollát és meggyújtom az emlékező szeretet szövétnekét” – áll a naplóban. A feleség által írt naplórészt egy kiegészítő fejezet követi: képet kapunk arról, milyen ember volt Kacziány, melyek voltak legkedvesebb zeneművei és irodalmi élményei, mi ihlette meg, hogyan választotta ki a számára alkalmas modellt. E most megjelent memoár szöveges részét közel 300 illusztráció teszi élményszerűbbé. Reprodukciók, valamint olyan családi és-dokumentumfotók fűszerezik, melyek még közelebb hozzák az olvasóhoz a művészt s a kort, melyben élt.

Említetted, hogy te magad személyes kapcsolatban is álltál Kacziány özvegyével. Mesélnél egy kicsit arról, hogyan keresztezték egymást útjaitok?

Kacziány Aladár 1978-as halálát követően kerültem kapcsolatba a családdal. Ekkor a férjem még csak udvarolgatott nekem. Schultz Dóra, anyósom (Rihmer Mária) nagymamájának a testvére volt. Ő rendszeresen látogatta őt és testvérét a Margit körúti lakásban. Én ekkor az egyetemen művészettörténetet hallgattam és nagyon boldoggá tett, hogy személyes történeteken keresztül ismerhettem meg közelebbről olyan mestereket, mint Stróbl Alajos, vagy Benczúr Gyula. Dóra néni különleges egyéniség volt. A lakás, melyben testvérével, Schultz Emíliával éltek, tele volt Kacziány-festménnyel. A könyvek, a bútorok, a szobrok mind-mind a festő életéről meséltek. Dóri néni szívesen mesélt, ízes beszédét, irodalmi nyelvezetét élvezet volt hallgatni. Férjének múzsája és egyben alkotótársa volt. A Zugligeti Angolkisasszonyok Sancta Maria Leánygimnáziumban tanított irodalmat, művészettörténetet, franciát, s ha jól tudom, ógörög nyelvet is. 

A festő otthonának részlete. A falon szemben látható az 1939-ben készült Tavasz c. kompozíció

Mikor került birtokodba a napló anyaga?

A kézirattal még Dóra néni ajándékozott meg, de szeretett tanítványa, férjem családja, s a Magyar Nemzeti Galéria Adattára is kapott belőle. Miután a Schultz testvérek idős korukban úgy döntöttek, hogy a Szent Erzsébet Szeretetotthonba költöznek, a példás rendben tartott hagyatékot elajándékozták. Számomra példaértékű, ahogyan meg tudtak válni a sok emléktől. Úgy érezték, jó kezekbe teszik. A fényképek, dokumentumok, kisebb vázlatrajzok a családnál maradtak, ezek álltak rendelkezésemre ahhoz, hogy a kellő helyre, a naplószövegek közé illeszthessem őket.

Privát falakra is kerültek ezt követően Kacziány-képek?

Nagyon sok van magángyűjteményben. Részben személyes ismerőseiknél, részben pedig már árveréseken gazdát cserélve a műveket megszerető tulajdonosoknál.

A kötet bemutatóján Mécs Károly színművész is vállalt közreműködést. Hogy ő és felesége M. dr. Bujdosó Györgyi 1994 szeptemberében magánkiadásában jelentette meg Kacziány Aladárné Schultz Dóra verseit Ezüstmadarak címmel, a festőművész illusztrációival. Ez arra enged következtetni, hogy – akárcsak köztetek – közöttük is szoros volt a kapcsolat.

Valóban így van. Mécs Károly felesége, dr. Bujdosó Györgyi szintén a kedves tanítványok sorába tartozott. Neki köszönhetjük, hogy megtudtuk: Dóri néni verseket is írt. Nem tárta volna a nyilvánosság elé őket, ha egyszer egy beszélgetés során nem kerül ez szóba.

Mécs Károly a könyvbemutatón való részvételre azonnal igent mondott?

Igen. Örömmel vállalta, hiszen ő is szoros kapcsolatot ápolt Schultz Dórával és testvérével, Emíliával. Náluk többször össze is találkoztunk. Majd amikor a Pesterzsébeti Gaál Imre Galériában 1995-ben kiállítást rendeztem Kacziány Aladár műveiből, szintén őt kértem meg versfelolvasásra.  

Visszatérve a most megjelenő naplóra…Hol, s milyen módon vásárolhatjuk meg?

A könyv magánkiadásban jelent meg, s viszonylag kis példányszámban. Az érdeklődők számára honlapot hoztunk létre www. kacziany.hu címen. Itt megtalálható mind az INFOTOP Kiadó, mind az én elérhetőségem, melyen keresztül ha megkeresnek, szívesen állunk rendelkezésre. 

Most művészettörténész énedet kérdezem: mi adja a Kacziány-művek ízét és milyen irányzatok, mely korszakok

voltak a legnagyobb hatással a festőre?

Festményei erősen grafikus karakterűek, geometrikus vázra, a vízszintes és a függőleges vonalak egyensúlyára épülnek. Erős szimbolikus, gondolati tartalmat hordoznak. Kezdetben szinte csak az itáliai reneszánsz mesterektől tanult, majd nagy hatással voltak rá az angol preraffaeliták, de például a skandináv hatások is erősen befolyásolták művészetét. A gödöllői művésztelep két meghatározó alkotójának – Körösfői-Kriesch Aladárnak és Nagy Sándornak nagy tisztelője volt.  

Vannak szerencsések, akik egy életet élnek le egymással egyetértésben, együttműködésben és szeretetben. Úgy gondolom, a Kettesben egy kicsit erről a példás szimbiózisról is szól.

Kapcsolatuk joggal nevezhető példaértékűnek. Kettesben – valóban ez volt rájuk jellemző egész életükben. Gyermekük nem született, hiszen későn házasodtak össze. Szoros kapocs volt köztük, melyben a hitnek, a közös értékeknek meghatározó szerepe volt. Aladár több jól sikerült portrét festett feleségéről, Dóra versei közül pedig többre mondhatjuk azt, hogy szerelmük aranykorának megható lenyomatai.

 

Kacziány Aladár (1887-1978)

Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti iskola díszítő-festészeti szakosztályán tanult, melynek később – 1933-46 között – tanáraként is dolgozott. A Római Angol Művészetakadémián és Firenzében képezte magát. Mesterei: Újváry Ignác és Pap Henrik. 1912-45 között a Műcsarnok rendszeres kiállítója, 1919-ben a Nemzeti Szalonban, 1931-ben a Műcsarnokban rendezett kollektív kiállítást, 1921-ben Hágában, 1924-ben Bécsben, 1932-ben a Velencei Biennálén szerepelt. Tagja volt a Magyar Képzőművészek Egyesületének, a Nemzeti Szalonnak, a Magyar Képzőművészek Társulatának, a Cennino Cennini, illetve a Benczúr Társaságnak, és az 1924-ben alakult Spirituális Művészek Szövetségének. A Szövetség nevű társulat alapítói közé tartozott. 1930-ban festette az egri minorita templom mellékoltár-képét. Többnyire szimbolikus és dekoratív munkákat, itáliai tanulmányútja után a preraffaeliták műveivel rokon képeket készített. Több művét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. 

 

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek