Élet a kalóriákon túl

Szerző: Pilinszky Dóra

A testképzavar nem lányos téma, nem is múló hóbort, amin mosolyogni lehet, hogy lám, ezek a kamaszlányok már megint milyen butaságot vettek a fejükbe! Idén februárban jelent meg a Menő könyvek Rólad-Neked sorozatának első könyvei között Bencze Blanka Pulcsiban alszom című regénye, amely elsősorban a szerző korosztályához, a tizenévesekhez szólva mutatja be egy anorexiával küzdő lány pokoljárását.

Első, második, sokadik ránézésre is „könnyed, nyári, lányos” tinikönyvet sejtet a borító a rózsaszín betűkkel, csak a hasonló színű mérleg mutat vészjóslón. A fülszöveget olvasgatva szembesülhetünk azzal, hogy az elsőkönyves szerző maga is az érettségi előtt állt a regény megírásakor.

Miért fontos hát mégis olvasni és beszélni róla (talán jobban, mint a néhány éve oly divatos Szent Johanna Gimi sorozatról)? Blanka nem tapasztalt, érett írónő, talán nem is lesz soha szépirodalmár vagy évek múlva kötelező olvasmány a nagy klasszikusok polcán, de amiről ír, ahhoz igenis ért. Ismeri, érti a generációját, a testképzavart, az evészavart, az anorexiások mindennapjainak hullámvölgyeit. Hitelesen ír arról, hogy mit él át egy tizenéves lány, akit először ér szerelmi csalódás, akit nem várnak otthon megértő és támogató szülők, és aki szépen lassan kezdi elveszíteni a kapcsolatot a külvilággal, hogy bezárkózzon a kényszeresen számolgatott kalóriákkal körülbástyázott, biztonságos, kiszámítható valóságába. Blanka a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen, amikor a (nem) evés áll a mindennapok középpontjában, azzal kel és azzal fekszik, a mérlegen látott szám pedig rányomja a bélyegét minden egyes napjára.

Na igen… Anorexia. A félelmetes „A” betűs szó. Hogy honnan tudom, hogy nekem anorexiám van? Ez egészen egyszerű, ha neked az van, akkor tudod. (…) Néha elgondolkozom, hogy mások valójában tudnak-e valamit az evészavarokról. Azt gondolják, hogy egyszerűen mi nem érzünk éhséget, és fogalmunk sincs arról, amit teszünk, pedig épp ez a lényeg, mi vagyunk a leginkább tisztában a betegség minden mellékhatásával és következményével.

A főszereplő és egyben elbeszélő Málnát a tiniregények visszatérő eleme, a szerelmi csalódás (pontosabban a volt barátja hűtlensége) indítja el a lejtőn: hirtelen azzal kell szembesülnie, hogy ő „nem elég jó”, sőt, még nevetségessé is tették. Mit lehet ilyenkor tenni? Felállni, leporolni a koronánkat, majd tovalibbenni – tartja a népszerű fáma. Málna azonban nem áll fel, nem porolja le magát, hanem beleragad a csalódott, átvert, elhagyott lány szerepébe, korona helyett pedig vastag pulóverekhez nyúl, amelyek eltakarják és melegen tartják napról napra soványabb testét. Hogy megoldás-e ez? Egyáltalán nem. Az anorexiások motivációja azonban néha csavaros logikára épül:

Ó, hogy mennyire bosszút akarok állni! Ilyenkor egyébként mindig sok erőt gyűjtök, annyira felmegy bennem a pumpa; csak azért is meg akarom nekik mutatni, hogy én is jó vagyok valamire, és engem nem lehet csak úgy átverni. (…) Egy dolog maradt, amit tudok kontrollálni az életemben: az éhezés. Én ebben vagyok jó, meg a fogyásban.”

A kontroll, a kiszámíthatóság, az apró sikerek könnyedén beszippantják a fiatal lányt, egyre több a szabály, egyre kevesebb a bevitt kalória, egyre kisebb a szám a mérlegen. Akármilyen paradox is, az anorexia ilyen tekintetben hasonló a csokoholisták függőségéhez: ami az utóbbiaknál még egy „utolsó” kocka csoki, az az előbbieknél még egy „utolsó” leadott kiló – a tökéletesség felé. Akármeddig megy is el a beteg, teljesen elégedett soha nem lesz, csak a frusztráció marad, az örökös elégedetlenség és az önostorozás.

„Ha most nem eszem, akkor holnap kevesebbet fog mutatni a mérleg, és ha holnap kevesebbet fog mutatni a mérleg, akkor nagyon büszke leszek magamra… komoly két percig.”

Málna története sokáig a lány gondolataiból, napi rutinjából épül fel: alig történik valami, a főszereplő ritkán kerül interakcióba másokkal, nem érdeklik az emberek, feszeng a velük való érintkezés során. Ez egészen addig így is megy, amíg fel nem bukkan a másik kulcsszereplő Áron nevű új osztálytársa személyében, aki végül kizökkenti a teljes közönyből és elszigeteltségből.
Ezen a ponton előtérbe kerül az is, hogy ez a generáció figyel-e egymásra, kommunikál-e egymással, és ha igen, hogyan. Miközben az osztálytársai a Facebookon, Instagramon, Twitteren, Tumblr-en, Snapchaten és más portálokon élik „közösségi életüket”, Málna magába zárkózik, olvasatlanul hagyja az értesítéseit; egyedül a MyProAna fórumon (anorexiás közösség) aktív. Észreveszik ezt a társai? Aligha – cserébe Málna sem fordít rájuk sok figyelmet.

„Minden érdeklődésemet elveszítettem az utóbbi hónapokban. Mit mondjak? Hogy szeretem, hogy napról napra egyre kevesebb a súlyom? Hogy imádok kalóriákat számolni, mert anélkül semmit nem érne az életem?”

Mivel azonban a könyv a Rólad-Neked sorozat szellemiségét követve nemcsak a betegség legmélyebb bugyraiba szeretné elkalauzolni az olvasót, hanem lehetséges kiutat is mutatni onnan, a regény végére tisztázódnak a konfliktusok Málna életében, ő pedig ennek köszönhetően végre képessé válik személyes tragédiája lezárására és az anorexiából való kigyógyulásra.

Bencze Blanka: Pulcsiban alszom – Menő Könyvek (Rólad-Neked sorozat)

303 oldal, 2990 Ft

Ajánlott könyvek, filmek és előadások a témában:

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok. (https://bookline.hu/product/home.action?id=107354&type=22&_v=Laurie_Halse_Anderson_Jegviraglanyok)

To the bone (2017) – EN (https://www.imdb.com/title/tt5541240/)

Catherine Pawley: Life’s too short to weigh your cornflakes (TED-előadás):

 Főkép: lira.hu

 

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek