„Egy szabadabb létezésformára vágytam”

Parti Nagy Lajos nyelvi leleményekben bővelkedő, Az étkezés ártalmasságáról című nagymonológját alapul vevő azonos című színdarabot április 16-án mutatták be a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. Az előadás kapcsán a főszereplővel, a Jászai Mari-díjas Mészáros Mátéval beszélgettünk.

Ez volt az első alkalom, hogy egyszereplős darabban próbálhatta ki magát. Miért jelenthetett ez kihívást az ön számára? 

A kihívás egyfelől az ismeretlenségben rejlett, hiszen még valóban nem csináltam ilyet korábban. Meg tudok-e tanulni ennyi szöveget, izgalmas tudok-e maradni, ezek a kérdések izgattak, azonban végső soron a legnagyobb kihívás az, hogy képes vagyok-e fenntartani a közönség érdeklődését az előadás ideje alatt. Egy ilyen helyzetben az ember némileg még magányosabb is a színpadon – a darabot átszövő humor persze nagy segítség nekem is. nemcsak a helyzet és a főhős mulatságos. Parti Nagy pusztán azzal, ahogyan a magyar nyelvet használja, nevettet.

Az előadás Az étkezés ártalmasságáról címet viseli. Na de mitől is lehet ártalmas az étkezés és milyen témákat vesz górcső alá?

A darab nyilván többről, másról is szól, mint a címe. Egy olyan embert ismerhet meg a közönség, aki abból szeretne megélni, hogy saját készítésű fogyókúrás szerét árusítja, ezt nyilvános eseményeken reklámozza. Épp egy ilyen eseményen látjuk őt, a darab végén pedig, remélhetőleg, úgy érezhetjük, hogy jobban ismerjük őt, mint csodaszerét.

Lehet az étkezés ártalmas?

Nem, hogy lehet, hanem az. Az étkezés ártalmas.

Karaktere az ajánlott mennyiséget bőségesen meghaladva fogyasztja az általa reklámozott gyógyhatású írót. Van olyan étel vagy nass, aminek nehezen tud ellenállni?

 Semmilyen körülmények között nem tudok ellenállni egy jó bolognai spagettinek.

A Vígszínház színművészeként lépett színpadra 2010 és 2015 között – tavaly óta szabadúszóként dolgozik. Mi indokolta ezt a döntést és milyen előnyeit esetleg hátrányait érzi?

Úgy éreztem, változásra van szükségem, és nem csak helyváltoztatásra, hanem úgymond struktúraváltásra. Egy szabadabb létezésformára vágytam, s ezt meg is kaptam. Meg kellett tanulnom, hogy nem kell rémülten minden munkát elvállalni, mert könnyen lefáraszthatja magát az ember. Bíznom kell abban, hogy annyi munka meg fog találni, amennyi a létfenntartásomhoz szükséges.

Az előadás az Orlai Produkció keretében valósul meg. Hogyan és mikor kezdődött a munkakapcsolat Orlai Tibor és ön között?

A munkakapcsolat akkor kezdődött, amikor megkerestük Tibort, hogy segítsen az AlkalMáté Trupp nyári előadásai létrehozásában. Ekkor kerültünk a Jurányiba. Aztán amikor mozdulni akartam, beszéltem vele, hogy számíthatok-e rá, ha esetleg a szabadúszást választom. Azt felelte, igen, s állta is a szavát. Nagyon sokat köszönhetek neki.

Van olyan szerep, amelyben szívesen kipróbálná magát?

Régebben talán voltak úgynevezett szerepálmaim, de ma már nincsenek. Természetesen vannak színdarabok, melyeknek bizonyos szerepeit szívesen eljátszanám, de boldogan veszem, amit elém dob a sors, illetve Orlai Tibor. Egyébként a vele való munkában az is jó, hogy folyamatosan együtt gondolkodunk a bemutatandó darabokon, szerepeken.

Fotó: Puskel Zsolt

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek