Kötetlen szórakozás mögött rejlő misszió

Beszélgetés Dr. Tóth Judit LenkévelGyermekkoromban folyton egzotikus tájakról és különleges állatokról ábrándoztam, no meg arról, hogy egy nap majd én lehetek egy izgalmas akciójelenet főhőse. A Bajcsy Zsilinszky út zajos forgatagából a 3D Galéria ajtaján belépve még nem sejtettem, hogy álmaim egycsapásra valóra válnak, s hogy egy olyan világba csöppenek,

Életük lapjai – Kacziány Aladár festőművész és Schultz Dóra naplója

Kettesben – ezt a címet viseli az a kötet, mely Kacziány Aladár festőművész és felesége, Schultz Dóra visszaemlékezését tartalmazza. A könyvet február 12-én ünnepélyes keretek között a MOM Kulturális Központ Kupolatermében mutatják be, többek között Mécs Károly színművész közreműködésével. A naplónak is nevezhető írást, melyet idős korában a festő kezdett

Örökké változó állandó – Herbert Aniko és Szakál Éva

„Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a hétköznap a mi nézőpontunkból nem más, mint az örökké változó állandó” – véli Szakál Éva és Herbert Aniko, akik szeptember 9-én, a Center of Contemporary Art Terráriumában ötödmagukkal vállalkoztak arra, hogy rendhagyó nézőpontból vegyék górcső alá az általunk többnyire taposómalomként aposztrofált mindennapokat.  Az október 8-ig

Antonio Bandirali

Antonio Bandirali

Háromezer kilométer a Genezistől Dantéig  A magyar- olasz kulturális évad alkalmából Antonio Bandirali fotóművész Genezistől Dantéig című fotó-és video-installációját tartalmazó kiállítás nyílt az Országos Széchenyi Könyvtárban június 13-án. Az itáliai fotográfia jeles képviselőjével és a Milanoi Katolikus Egyetem professzorával, Giampaolo Cottinival a teremtés princípiumáról, természetábrázolásról és a Bandirali-titokról beszélgettünk. Antonio BandiraliA Milanoi

Petar Cukovic

Petar Cukovic kép

Beszélgetés PETAR ĆUKOVIĆCSALA Ludwig Múzeum és az Avantgárd Művészeti Kutató­inté­zet együtt­működésében megvalósított Átmenet és átmenet című ki­állítás poszt­szocialista országok művészein ke­resz­tül vizs­gálja a megválto­zott világ, a kelet-európaiság és a modernitás egy­másra gyakorolt hatását. A montenegrói mű­vészeti ­kriti­kus­sal – aki egy­ben a budapes­ti kiállítás ku­rátora is – beszél­get­tünk arról, mi­ben rej­lik a Blue

Fabrizio Plessi

Fabrizio Plessi

Beszélgetés Fabrizio PlessivelA Ludwig Múzeumban január 31-től látható Fabrizio Plessi Liq­uid Labyrinth című kiállítása. A művész Európától Amerikán át egészen a Távol-Keletig szinte minden jelentős kortárs művé­szeti múzeumban bemutatta már mun­káit, budapesti kiállítása sajátos premiernek számít: az egykori vasfüggöny mögötti orszá­gokban még nem debütált. Hogyan jutott Velencétől a New York-i