Budapesten lép fel két sikerdarabjával a nyíregyházi színház

Budapesten vendégszerepel két sikeres darabjával februárban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. A Szibériai csárdást a Nemzeti Színházban, a Dollárpapát pedig a Thália Színházban láthatja a fővárosi közönség.

Árgyellán Edina, a nyíregyházi színház marketingvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a társulat művészei a Nemzeti Színházban február 5-én, a Thália Színházban pedig február 26-án lépnek fel.

Tasnádi István Szibériai csárdás című zenés, romantikus darabja a 2015. áprilisi bemutató óta szerepel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei színház műsorán, és a nyíregyházi nézők kedvenc előadása  – tette hozzá a marketingvezető. Az ismert dallamokat, mulatságos táncokat, de drámai, megható pillanatokat is felvonultató, huszonkét szereplős darabban a budapesti közönség többek között Illyés Ákost, Kuthy Patriciát, István Istvánt, Illyés Viktort, Horváth Viktort, Lakatos Mátét, Bánhidi Krisztiánt és Nagyidai Gergőt láthatja.

Gábor Andor Dollárpapa című zenés komédiáját – amelyből az 1950-es években film is készült Rajz János főszereplésével – a február 24. és 28. között zajló 4. Thália Humorfesztivál keretében játsszák a fővárosi teátrumban a nyíregyházi művészek. A darabban, amelynek cselekménye két szálon fut, Szirmai Albert neves operettszerző dallami hangzanak fel. A főszerepet Józsa Imre játssza, és a szereplők között vannak a Móricz Zsigmond Színház vezető művészei is, például Bárány Frigyes, Pregitzer Fruzsina, Puskás Tivadar, Jenei Judit és Tóth Károly.

Árgyellán Edina beszámolt még arról, hogy a Móricz Zsigmond Színházban jelenleg két bemutatóra készülnek. Január 23-án a Túl zajos magány című darab premierje lesz, amelyet Ivo Krobot neves cseh rendező állít színpadra. Február 13-án pedig a Csoda és Kósza című gyermekdarabot mutatják be Harsányi Sulyom László rendezésében.


Forrás: MTI

Fotó: www.jegymester.hu

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek