Az L1 Egyesület katalizátorként működik – Sándor Zita

A 2002-ben alapított L1 Egyesület alapvető célkitűzése külföldi és magyar produkciók létrejöttének elősegítése, valamint tehetséges művészek munkáinak bemutatása. Magas minőségű kortárs tánc előadások létrejöttéhez nyújt támogató közeget, menedzseli tagjai és rezidensei, illetve az egyesület közeli független művészek szakmai fejlődését. Szeptemberi interjúsorozatunkban azokkal a fiatal magyar és külföldi művészekkel foglalkozunk, akik idén csatlakoztak az L1 Egyesület rezidencia programjához. Ezúttal Sándor Zitával beszélgettünk.

Amikor az internetes keresőbe beírtam a neved, az általad publikált tánckritikák árasztottak el. Mikor és hogyan kerültél bele a színházi kritikaírás vérkeringésébe?

Először a színházzal kerültem kapcsolatba. A Debreceni Egyetem magyar-francia szakára jártam. Volt ott egy oktató (Lukovszki Judit), akinek, hogy úgy mondjam, a specialitása volt a kortárs színház. Kurzusokat tartott. Elvégeztem egy másik, két éves színházi kurzust is, majd Budapesten jártam a Hajónapló Műhelybe – a helyszín a Bárka színház volt –, ahol kritikaírást tanultam. Örömmel vártak ide mindenkit, aki kedvet érzett ahhoz, színházi témában írjon. Ebben az időszakban kezdtem el lapokhoz küldeni az írásaimat – szerencsére pozitív visszajelzéseket és bíztatást kaptam. Idővel kiderült számomra, hogy egy kicsit talán jobban érdekel a táncszínház és maga a tánc, mint a szövegközpontú színház. Az egyetemi időszak alatt gyakran utaztam fel Pestre – ilyenkor péntektől vasárnapig igyekeztem annyi táncelőadást megnézni, amennyit csak bírtam.

Az elmúlt két év L1danceFest előadásairól is kerültek ki a kezeid közül kritikák, ráadásul a fellépők közül is többekkel készítettél interjút. Mondhatjuk, hogy az írás volt az összekötő kapocs közted és a Ladjánszki Márta alelnöksége alatt működő Egyesület között?

Igen, ilyen módon vettem ki a részem az Egyesület feladataiból. Az L1 Egyesület négy éve indított kritikaíró műhelyt, mely aztán az évente megrendezett, L1danceFest kísérő programja lett. A szemináriumok és írásgyakorlat órák délelőtt és kora délután zajlottak, s a visegrádi országok közül mindenkinek volt egy napja, amikor előadást és gyakorlatot tarthatott nekünk. Mi arról az előadásról írtunk és diskuráltunk, amit előző nap láttunk. A kritikaírás félig szabadidős tevékenység, félig munka volt számomra. A kritikai műhelyből nőtte ki magát a KÖM, a Kritikai Önképző Műhely, mely idén is aktívan részt vett az L1danceFest-en.  Tavaly interjúztam először a fellépőkkel. Egyrészt Mártáéknak is elkélt a segítség, másrészt izgalmasnak tartottam, hogy bemutathattam a külföldről hozzánk érkező előadókat. Az elmúlt két évben, az interjúkészítésen kívül, műsor szinopszisok fordításával, korrektúrázásával vettem ki a részem a fesztiválból. Múlt évben mindezt még egymagam csináltam, idén már a KÖM-tagokkal közösen láttuk el ezeket a feladatokat.

Ha röviden össze kellene foglalnod azt, hogy miről szól számodra a rezidens program, mit mondanál?

A megvalósulásról. Arról, hogy itt minden megvalósulhat abból, amit Márta kitalál. Az L1 Egyesület igazi katalizátorként működik. Mártának rengeteg bel-és külföldi kapcsolata van, nem csoda, hiszen, számos helyen járt már. Önzetlenül osztja meg tapasztalatait és az általa jónak ítélt lehetőségeket velünk, rezidensekkel és a tagokkal. Jó dolognak tartom, hogy a csapatból bárkivel szabadon lehet kollaborálni, illetve, hogy olyan lehetőségekről értesülünk, amiket lehet, hogy önmagunktól egyébként észre sem vennénk.

Tudnál konkrét példát mondani egy ilyen lehetőségre?

A külföldi fesztiválokra való eljutás mellett jó példa erre az idén elnyert a Fülöp Viktor ösztöndíjam. Ezt fiatal, harminc év alatti táncosok és szakírók kaphatják meg egy évre pályázás útján. Vonakodtam beadni a jelentkezésemet mondván, hogy nem is vagyok pesti, a debreceni munkahelyem mellett úgysem tudom majd teljesíteni az ösztöndíj által előírt feltételeket. Márta nem tágított és jól a lelkemre beszélt. Meggyőzött és ajánlást is írt a pályázatomhoz. Ez a példa is erősíti, amiről előbb beszéltem: Márta benne van a szakma sűrűjében, pontosan tudja, hogyan kell egy jó ajánlást megírni, ráadásul, ha önbizalmad híján vagy, nem rest lelket önteni beléd. Ha akkor ő nem bíztat, nem hiszem, hogy magamtól lett volna annyi merszem, hogy beadjam a jelentkezésemet.

portrait_SandorZita

Életed mekkora szeletét tölti ki mostanában a tánc és mekkorát a kritikaírás?

Az által, hogy megkaptam az ösztöndíjat, motiválva vagyok arra, hogy írjak. Igyekszem minél többet kritikát készíteni, de, bevallom, kevesebb időt tudok szakítani rá és így, az egyetemről kikerülve már nem olyan rugalmas az időbeosztásom sem, nehezebb megszervezni a Pest-Debrecen közötti ingázást.  Természetesen igyekszem egy-egy többnapos fesztiválra felutazni és benne maradni a vérkeringésben – egy nap alatt három-négy előadást is megnézek ilyenkor.

A kortárs tánc berkein belül kik azok a hazai és külföldi művészek akiknek munkáira felnézel, akik pályáját példaértékűnek tartod?

Nagyon izgalmasnak találom a konceptuális művészeket, például Jérôme Belt, Xavier Le Royt és persze ott vannak a nagy klasszikusok mint Martha Graham vagy Pina Bausch. A hazaiak közül Mártáék alkotásai mindig meglepetések, s nagyon szeretem Horváth Csabát és Gergye Krisztiánt is.

Horváth Csaba és közted van egy közös pont: Debrecen

Valóban, amikor Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színházba jött igazgatónak, leszerződtette Horváth Csabát és azokat a frissen végzett színészeket, akikből később alakította ki társulatát, a Forte-t. Izgalmas koreográfiákat csináltak az előadásokhoz, majd elkerültek Budapestre, ahol továbbra is a fizikai színházi vonalat képviselik előadásaikban. A mozgás, a szöveg, a zene egyszerre hangsúlyos náluk. Néptáncos alapokra építik a kortárs táncot – ez nem mindennapi. A Forte Társulatnak sikerült létrehoznia a saját mozgásnyelvét, amely könnyen felismerhető és nagyon jól működik a színpadon.

Márta egy korábban vele készített interjúban azt nyilatkozta, hogy pályája kezdetén is sokszor ült be táncelőadásokra, mert a „figyelést” a képzése részének tekintette. Egy kritikus számára, feltételezem, ez nem, hogy ajánlott, de már-már kötelező is.

 Teljes mértékben osztom Márta véleményét. Ha az ember táncol vagy darabokról ír és gondolkodik fontos, hogy képben legyen azzal, ami ebben a szcénában történik. Folyamatosan nyomon kell követni, hogy mi történik itthon, illetve külföldön. Jó dolog figyelemmel kísérni egy-egy táncos szakmai útját, hogy az évek során hogyan alakul az ízlése és gondolkodása. Egymásra figyelni a képzés és a munka része, hiszen, ha időt szentelünk a másikra, tanulhatunk is tőle, ráadásul elképzelhetetlennek tartom, hogy úgy írjon valaki tánckritikát, hogy nem ül be előadásokra.

 

 

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

Hasonló cikkek