A török kávékultúrát bemutató tárlat nyílt Gül Baba Türbéjénél

Szeptember 4. és 6. között kulturális, többek között az oszmán művészetet bemutató programsorozatot szerveztek az emlékhelyen

A manapság oly népszerű kávé, illetve a kávézás szokása a XVI. században, az Oszmán Birodalom közvetítésével jutott el hazánkba, az első magyarországi kávéházakat az oszmán-törökök létesítették – hívja fel a figyelmet a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum közös tárlata, amely 2020. szeptember 5-én, „Egy Findzsányi Történelem – A kávé útja Magyarországra” címmel nyílt meg a Gül Baba Türbéje Kulturális Központ és Kiállítóhelyen.  Az új időszakos tárlat megnyitásával párhuzamosan a központ a hétvégén „Rózsa Napok” címen színes programkínálattal is várta a látogatókat.

Már a tárlat elnevezésében is, a törökül ma is csészét jelentő, a hódoltság idején a magyar nyelv által átvett jövevényszó (findzsa) is a két nép szoros kapcsolatára hivatott felhívni a figyelmet, és a kiállítás maga is azt mutatja be, ahogyan az abesszíniai (etiópiai) eredetű serkentő ital megjelenik először az arab, majd az oszmán kultúrában, utóbbi közvetítésével pedig a XVI. században hazánkban. Az írásos források alapján már 1578-ban ismert egy török kávéház az akkor dzsámiként üzemelő, mai Mátyás-templom melletti téren. A tárlat a kávézás szokásának későbbi, török idők utáni alakulására is kitér az 1714-ben teleklevelet kapott, első pesti kávéház alapításától a 20. század időszakáig, amikor is a Monarchia kávéházaiba a magyar kikötőként számontartott Fiume közvetítésével érkezett a frissítő nedű alapanyaga. A tárlat egyik éke a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum által kifejezetten a kiállításra való felkészülés során fellelt és restaurált 16-17. századból származó kisasztal – az ilyen „szehpák” a török kávé- és tea-rituálék elhagyhatatlan kellékei voltak.

A többszáz éves eszközök mellett a tárlat a 19-20. századidőszakának kávékultúrájából származó eszközöket, tárgyakat is bemutat. A kiállításon láthatóak még valódi kávécserjék, a világ különböző pontjairól származó kávészsákok, a Pilvax kávéházhoz és családhoz köthető emlékek, török kávéfőző edények, a török követség protokoll eseményein használt menülapok az 1930-as évekből, egy fiumei kávékereskedő tárgyai, török szőnyegek és hasonló további érdekességek. A tárlatot Kakas Zsófia, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezérigazgatója, Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója, valamint Balogh Ádám muzeológus nyitotta meg és mutatta be a közönségnek. 

A fentebb említett “Rózsa Napok” háromnapos programsorozat keretében a fellépők és képzőművészek a magyar és török kultúra számos szeletét mutatták be a közönségnek. A programok 2020. szeptember 4-én este vették kezdetüket Arif Erdem Ocak török énekes-gitárművész koncertjével, aki Törökország után immár Magyarországon is egyre népszerűbb. Másnap Garay-Nagy Norbert Prima Primissima-díjas festőművész vezetésével a vendégek képzőművészeti műhelyeken próbálhatták ki magukat, miközben Jablonkay Judit és Kasza Roland zeneművészek koncertjükkel keleties, misztikus hangulatot varázsoltak a Rózsadombra. A vasárnapi programok inkább a gyerekes családoknak szóltak: a még a koronavírus-járvány által okozott kényszerű zárva tartás alatt a központ által lebonyolított „online” gyermekrajz-pályázat első három helyezettje vette át díját, utána pedig a Kaláka együttes szerzett emlékezetes perceket a gyermekeknek. A művészeti programok mellett a türbe körül elhelyezkedő díszkertben a vendégek olyan érdekességekkel is megismerkedhettek, mint a forró homokon készülő eredeti török kávé, szőnyegkészítő és kalligráfiai műhely, valamint a török eredetű magyar szavakat beazonosítani segítő interaktív játékok. A három nap folyamán több mint ezren látogatták meg a kiállításokat és vettek részt a programokon. Az

„Egy Findzsányi Történelem – A kávé útja Magyarországra” című tárlat a tervek szerint december végéig lesz látogatható a Gül Baba Türbéje Kulturális Központ és Kiállítóhelyen

Korrektúra – Szövegszerkesztés – Nyelvi lektorálás

VNTR Graphic Studio
Kreatív dekorációk, logók, faégetéses portrék készítése professzionális színvonalon
06 30 659 2808
https://www.facebook.com/vntrart
VNTR Graphic Studio

Hasonló cikkek